ELTE-s a Talentum Díj nyertesei között

Hetényi Csaba vegyész, az ELTE Genetikai Tanszékének ösztöndíjas kutatója is megkapta a fiatal tehetségeket díjazó elismerést.

Hetényi Csaba vegyész, Fekete Andrea orvos, Cseke Ákos filozófus, valamint Lóth Balázs filmrendező vehette át 2011. február 21-én a Magyar Tudományos Akadémián a fejenként 20 ezer euróval járó Talentum Díjat. A fiatal tudósok elismerésére szolgáló díjat Kenyeres Sándor üzletember hozta létre 2002-ben magánvagyonából. A Talentum Akadémiai Díjat évente három, a legígéretesebb tudományos ötlettel, témával vagy szakmai programmal pályázó, természettudományi, élettani, illetve társadalomtudományi témákkal foglalkozó fiatal kutató számára ítélik oda a közép-európai régióból. A pályázatokat a kuratórium a tudományos érték mellett a társadalmi hasznosság, a megvalósíthatóság, az élet minőségére gyakorolt hatása alapján is mérlegeli. 2007 óta művészek is részesülnek az elismerésből, eddig 27 kutatót és négy művészt díjaztak.


Lóth Balázs, Fekete Andrea, Kenyeres Sándor, Cseke Ákos, Hetényi Csaba

Az átadáskor Kenyeres Sándor azt emelte ki, hogy a Talentum Díjjal az ország figyelmét fiatal géniuszaira, Magyarország legnagyobb kincsére, a hazai szellemi és művészeti kapacitásokra szerette volna ráirányítani. "Hiszem, tudom, érzem, hogy a befektetett munka és anyagi ráfordítás Magyarország egészére nézve hasznosul majd" - hangsúlyozta az alapító.

Hetényi Csaba, az ELTE Genetikai Tanszékének ösztöndíjas kutatója a számítógépes molekulaszerkezeti kutatások területén elért kimagasló eredményeiért vehette át a 2010. évi Talentum Díjat a természettudományi kategóriában, amelyek a biofizika, a gyógyszeripar, a biotechnológiák területén hasznosulhatnak.

MTA

2011.02.21.