Lovász László matematikus kapta a Bolyai-díjat

Lovász László matematikus kapta a Bolyai-díjat, a kitüntetést 2007. szeptember 30-án Sólyom László köztársasági elnök adta át a Vígszínházban.

A Bolyai-díj interdiszciplináris, tudományterülethez nem kötött elismerés. Az Alapító Okiratban foglaltak alapján a Bolyai-díj azon magyar állampolgárságú, illetve magyar származású személynek adományozható, aki nemzetközi mércével is kimagasló eredményt ért el a tudományos kutatás, fejlesztés, a tudományos utánpótlás nevelése. A Bolyai-díjat 2007-ben a Díjbizottság egyhangú döntéssel Lovász Lászlónak ítélte.

 

Lovász László
matematikus

Lovász Lászlómatematikus Lovász László Budapesten született 1948-ban. A Fazekas Mihály Gyakorló Gimnázium első matematika tagozatos osztályába járt. Szinte minden matematika versenyt megnyert (Ki miben tudós?, KöMaL, OKTV, Nemzetközi Matematikai Diákolimpia, Schweitzer-verseny stb.). Az ELTE matematikus szakán végzett 1971-ben. Negyedéves egyetemistaként megvédte a gráfok faktorairól írt kandidátusi disszertációját. Világhírű eredménye a perfekt gráfsejtés bizonyítása volt. 1979-ben megoldotta az információelmélet egyik legnevezetesebb problémáját, a Shannon-problémát. Cikke az év publikációja lett az IEEE Transaction Information Theory c. folyóiratban. 31 éves korában lett akadémikus. Az algoritmikus gondolkodásmód elterjesztésének úttörője, az elméleti számítógép-tudomány egyik vezéralakja. 1999-ben megkapta a matematikusok Nobel-díjának tartott Wolf-díjat.
Az ELTE TTK Matematika Intézetének 2006 óta igazgatója.

2007.10.01.