Meg kell erősíteni a Kárpát-medencei magyar értelmiséget

 

Közel 140 erdélyi, kárpátaljai, felvidéki és a délvidéki magyar fiatal érkezett az Eötvös Loránd Tudományegyetemen második alkalommal megrendezett Kárpát-medencei Magyar Nyári Egyetemre, melyet július 9–15. között tartanak négy szekcióban.

A Nyári Egyetem megnyitóján az ELTE rektora elmondta, hogy a program célja többek közt a határon túli felsőoktatási intézmények kapcsolati hálójának a megerősítése egy sokszínű hallgatói műhely keretében. Mezey Barna hangsúlyozta, hogy az Egyetem felvidéki gyökereit tekintve kiemelt feladatának tartja, hogy elősegítse a határon túli magyar felsőoktatási intézmények képzéseinek fejlesztését, illetve a határon túli hallgatók tehetséggondozását. Ezért az ELTE saját forrásait mozgósítva, illetve a Bethlen Gábor Alapnál elnyert pályázati összegből megteremtette a lehetőséget a Kárpát-medencei Magyar Nyári Egyetem megszervezésére.

Jogtudományi, természettudományi, humántudományi és informatikai szekcióban vette kezdetét július 9-én az ELTE Kárpát-medencei Magyar Nyári Egyeteme, melynek megnyitóján Navracsics Tibor a közösség erejét hangsúlyozta, kiemelve, hogy annak megteremtéséhez elengedhetetlen a határon túli magyarsággal való együttműködés. A miniszterelnök-helyettes szerint a Nyári Egyetem jóvoltából a határon túlról érkező magyar fiatalok össze tudják hasonlítani az itt hallottakat az otthon megszerzett tudással, fogalomhasználattal, valamint felfedezésekkel – meg tudják erősíteni a magyar értelmiséget a Kárpát-medencében. Kiemelte, hogy a „határon túli magyarság” megfogalmazás gyakran megosztottságot sugall, ugyanakkor a tudomány esetében sokszínűséget, erőt jelenthet.

Gál András Levente kormánybiztos hangsúlyozta: nagy szükség van olyan fiatalokra, akik képesek példát nyújtani tudásban, felkészültségben, és erkölcsi tartásban, akikből később értelmiség, elit válhat. 

A nemzetiségi nyelvhasználatért folytatott küzdelem a mai napig aktuális probléma – hívta fel a figyelmet Csomós Miklós. Az oktatási és kulturális ügyekért felelős főpolgármester-helyettes kiemelte: a nemzet összetartó ereje abban rejlik, hogy tagjai egy nyelven gondolkodnak. Hozzátette: a tudományok elsajátításához is elengedhetetlen az anyanyelven folyó oktatás, ezért kiemelkedő jelentőségű az ELTE Kárpát-medencei Magyar Nyári Egyeteme.

A nyitónapon az ELTE és a határon túli partneregyetemek tárgyalásokat folytattak az együttműködés lehetőségeiről, és találkoztak a kormányzat képviselőivel, köztük Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkárral is.

A program a tizenöt éves múltra visszatekintő, az Állam- és Jogtudományi Kar által szervezett Budapesti Nyári Egyetem hagyományának a folytatása. A Nyári Egyetemre a Babes-Bolyai Tudományegyetemről, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskoláról, az Eperjesi Egyetemről, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemről, a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetemről, a Partiumi Keresztény Egyetemről, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemről, a Selye János Egyetemről, a Szabadkai Műszaki Szakfőiskoláról, az Újvidéki Egyetemről és az Ungvári Egyetemről mintegy 140 hallgató érkezett. A Nyári Egyetem hallgatóinak egy részét ösztöndíjjal támogatta a Pázmány Alapítvány és a Morgan Stanley.

 

2012.07.10.