Regionális központ lesz a Konfuciusz Intézet

A Magyar Közlöny 2013. szeptember 5-i számában jelent meg: a Kormány egyetért azzal, hogy az ELTE-n működő Konfuciusz Intézetben jöjjön létre a Konfuciusz Intézetek Közép- és Kelet-európai Regionális Oktatási Centruma. A Centrum megvalósításának érdekében az ELTE 2014. január 1. és 2017. december 31. között évente 20 millió forint költségvetési támogatásban részesül.

Magyarországon jelenleg már három Konfuciusz Intézet működik, az ELTE után Szegeden és Miskolcon is. A budapesti intézet 2006-ban elsőként alakult meg, eddig háromszor nyerte el a kínai nyelvoktatási tanács kiváló minősítését, harminc anyanyelvi tanárral dolgoznak együtt. A leendő Centrumban kihelyezett kínai nyelvtanár-képzések, egyéb szak- és továbbképzések, illetve konferenciák zajlanak majd, amelyek egyben a kínai–magyar kétoldalú kapcsolatok fejlődésében és erősítésében játszanak kiemelt szerepet. Az egyeztetések jelenleg is zajlanak.

Konfuciusz Intézet / Magyar Közlöny

2013.09.11.