Technológiai játszóház a T@T Laborban

2016.03.02.
Technológiai játszóház a T@T Laborban
Az ELTE Informatikai Karán működő T@T Labor egyedülálló technológiai játszóházat hozott létre: A 2016. január 28-án, az Informatikai Kar nyílt napján megnyitott T@T Kuckóban többek között táblagépek, laptopok, okoseszközök és robotok várják az interaktív tanulás iránt érdeklődőket: pedagógusokat, osztályokat és szülőket.

Az ünnepélyes megnyitó után a kisiskolások ScratchJr mesekészítő foglalkozáson vehettek részt, a felső tagozatos diákok kinecttel irányítható alapjáték létrehozásával ismerkedhettek, a középiskolások pedig különböző feladatokat oldhattak meg robotok segítségével. A nap végén az érdeklődők szakmai vezetéssel az egész labort bejárhatták.

Turcsányi-Szabó Márta egyetemi docens, a Samsung SMART School programjának pedagógiai vezetője így nyilatkozott a játszóházról: „A T@T Kuckót a T@T Labor hozta létre a közoktatás, a tanárképzés és az oktatási technológiafejlesztés további közelítése érdekében. A T@T Kuckó tulajdonképpen egy technológiai játszóházként funkcionál kicsik és nagyok, felhasználók, tanárok, illetve fejlesztők számára egyaránt. Olyan környezetet alakítunk ki, amely költséghatékonyan tudja biztosítani a flexibilis közösségi foglalkozások színterét, legyen az formális iskolai vagy egyetemi óra, nem formális szakkör vagy műhelyfoglalkozás, illetve informális gyermek vagy családi élményszerző aktivitás. Ugyanakkor a Kuckó helyet ad a legmodernebb technológiák megismerésének és felhasználásának a tanulási folyamatban. Ezek segítségével hallgatóink alkalmazásokat, egyéb eszközöket, módszertant, tananyagokat és foglalkozásokat dolgoznak ki, melyeket a helyszínen, illetve az internetes felületeken keresztül is lehet terjeszteni, mentorált módon elsajátítani.”

A Kuckót az Informatikai Karon a T@T Labor üzemelteti, helyet adva az ELTE többi tanárképző karának is különböző foglalkozások megtartására. Az üzemeltetés fontos részét képezi az érdeklődő hallgatókkal való együttműködés, valamint a gyakorlati felkészítés a modern technológiában gazdag, hatékony pedagógiai módszertan elsajátítására.

ELTE T@T Kuckó
Modern Iskola