Felhívás

25. Kárpát-medencei Nyári Egyetem

2022.04.27.
25. Kárpát-medencei Nyári Egyetem
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem idén július 4. és július 10. között rendezi meg határon túli magyar anyanyelvű egyetemi hallgatók számára a budapesti tudományos programot.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem lehetőséget kíván biztosítani, hogy a hazánk határain kívül élő magyar ajkú egyetemisták az anyaországban anyanyelvükön képezhessék tovább magukat, szaktárgyuk egy-egy speciális területén. Várjuk Erdély, Felvidék, Kárpátalja, Délvidék, Muravidék és Őrvidék magyar ajkú hallgatóit Magyarország legnagyobb és első számú kutatóegyeteme által kifejezetten nekik szervezett kurzusaira. A szakmai képzésen túl széles körű kulturális programok szervezésével biztosítjuk, hogy a résztvevők megismerhessék a város nevezetességeit, valamint bepillantást nyerhessenek a pezsgő budapesti diákéletbe. A nyári egyetem munkanyelve a magyar.

SZAKMAI PROGRAM

A Nyári Egyetemünk mottója: Egységben a tudomány!

A Nyári Egyetem 7 szekcióba várja a jelentkezőket a következő tematikákkal:

1. Bölcsészettudományi Szekció: A modern kori közép-európai nemzetek megkonstruálása és dekonstruálása. A nyelvtechnológiai eszközök megjelenése a fordítás és tolmácsolás során

2. Informatikai Szekció: Kvantumszámítás és geoinformatika

3. Jogtudományi Szekció: Válsághelyzetek joga

4. Pedagógiai és Pszichológiai Szekció: Minden, ami ember

5. Tanító- és Óvóképző Szekció: Sokszínű kommunikáció a pedagógiai gyakorlatban a 6-12 éves korosztályban

6. Természettudományi Szekció: Vírusok és járványok a természettudományok szemszögéből

7. A VIII. Kárpát-medencei Szakkollégiumi Konferencia Szekció

TERVEZETT PROGRAM

  • 2022. július 4.: Érkezés, kollégiumi férőhelyek elfoglalása
  • 2022. július 5.: Ünnepélyes megnyitó, ismerkedés és városbújócska
  • 2022. július 6-7.: Szakmai programok, majd szabadidős és kulturális programok 18.00-ig
  • 2022. július 8.: Szakmai programok, majd oklevélátadás
  • 2022. július 9.: Közös kirándulás
  • 2022. július 10.: Hazautazás

További információt a szakmai programról itt találnak: www.elte.hu/karpat-medencei-nyari-egyetem

ELŐADÁS- ÉS POSZTERBLOKK

Az ELTE Kárpát-medencei Nyári Egyetemen a résztvevők előadást tarthatnak vagy posztert mutathatnak be tudományos témában (például jól sikerült félévi dolgozatuk témájából vagy szakdolgozati témájukról). Célunk, hogy megismerjük egymás szakmai érdeklődési körét és beszélgessünk róla.

Az előadás időtartama 15 perc; az előadó hallgatókat kérjük, lehetőleg diasort (PowerPoint vagy PDF) vetítsenek az előadáshoz.

Az e-poszter bemutatása 10 perc, melyet kötetlen beszélgetés követ. A poszter terjedelme egy oldal. A hallgató kutatási témáját mutatja be, képekkel, ábrákkal és kevés szöveggel illusztrálva. A diasort és az e-posztereket is projektorral vetítjük ki, nyomtatni nem szükséges a diasort és a posztert sem. A legjobban sikerült posztereket és előadásokat díjazzuk és közzétesszük a nyári egyetem honlapján is.

AZ ELŐADÁS- ÉS POSZTERBLOKKRA TÖRTÉNŐ JELENTKEZÉS MENETE

Azok a jelentkezők, akik szívesen tartanának előadást vagy mutatnának be posztert szakmai munkájukról, a Nyári Egyetem online pályázati felületén a pályázatuk benyújtásakor tudják jelezni szándékukat. Az online pályázati felületen, kérjük,

(1) adják meg a tervezett előadás/poszter címét, majd
(2) küldjék el a nyariegyetem@rk.elte.hu e-mail címre az alábbi szempontok figyelembevételével elkészített témaleírásukat.

A TÉMALEÍRÁS FŐBB SZEMPONTJAI

Az előadásokhoz egy kb. 5000 (szóköz nélkül) karakteres összefoglalóval lehet jelentkezni.

Az előadás-kivonatokban ismertessék

  1. az előadás címe, szerzője, a témavezető neve és munkahelye, továbbá az előadás kulcsszavai mellett
  2. a kutatás célját és szakirodalmi hátterét,
  3. az alkalmazott módszereket,
  4. a kutatás lebonyolítását,
  5. a kutatás eredményeit.

Az összefoglalók utaljanak a kutatások elméleti és gyakorlati jelentőségére, valamint a közös elméleti, módszertani alapjaira. A jelentkezők ügyeljenek az összefoglaló szöveg koherenciájára és nyelvi megformáltságára.

A témaleírás nyelve elsősorban a magyar.

A beérkezett előadásokról és poszterekről a szekciók döntenek.

A NYÁRI EGYETEMRE TÖRTÉNŐ JELENTKEZÉS GYAKORLATI TUDNIVALÓI PÁLYÁZÁSRA JOGOSULTAK KÖRE

  • Határon túli felsőoktatási intézményben jelenleg tanuló vagy határon túli felsőoktatási intézményben 2021/2022-es tanév tavaszi félévben végzett hallgató;
  • Magyar ajkú;
  • Nem rendelkezik magyarországi állandó lakcímmel.

PÁLYÁZÁSRA NEM JOGOSULT

  • az, aki magyarországi felsőoktatási intézményben teljes képzésben vesz részt.

TÁMOGATÁS MÓDJA: A résztvevők költségtérítésmentesen vehetnek részt a programon

Támogatott státuszra kizárólag a 2021/2022-es tanév 2. félévében aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező hallgatók jelentkezhetnek.

  • A támogatott részvételi lehetőség biztosítása és a nyári egyetem résztvevőinek kiválasztása az összes benyújtott elektronikus pályázat alapján történik differenciáltan, elsősorban tanulmányi, szakmai teljesítmény figyelembevételével.
  • A támogatott státuszú hallgatók részére a Nyári Egyetem teljes ideje alatt a szakmai programok mellett a szállás, a napi kétszeri étkezés (reggeli és ebéd), a szervezett szabadidős programok (délutáni szabadidős programok és egynapos kirándulás) és a budapesti tömegközlekedés térítésmentesen biztosított. Az egyéb felmerülő költségekről (pl. Nyári Egyetemre utazás és hazautazás) a résztvevőknek kell gondoskodniuk.
  • Az elbírálás során a jelentkezők közül előnyt élveznek azok a hallgatók, akik először látogatnak el a Nyári Egyetemre.

JELENTKEZÉS MENETE

Kérjük, hogy a jelentkezők

  1. Pályázatukat legkésőbb 2022. június 10. éjfélig (CET) adják le az online pályázati rendszerben, amely a Nyári Egyetem honlapjáról érhető el, továbbá a csatolandó mellékleteket (önéletrajz, motivációs levél, index fénymásolat, egyéb csatolható dokumentumok) töltsék fel az online regisztrációs oldalon.
  2. Amennyiben pályáznak az előadás- és poszterblokkra, akkor a csatolandó mellékletek mellett töltsék fel a fenti szempontrendszer alapján összeállított témaleírásukat is.

A jelentkezés kizárólag az online pályázati rendszerben nyújtható be.

AZ ONLINE PÁLYÁZÁSKOR A JELENTKEZŐKNEK AZ ALÁBBI INFORMÁCIÓKAT KELL MEGADNIUK:

  • A jelentkező neve,
  • A jelentkező személyes adatai (lakcím, születési név, útlevélszám – magyar állampolgárok személyi igazolvány számukat is megadhatják útlevélszám helyett),
  • Melyik évfolyamra jár(t),
  • Melyik egyetemen (volt) hallgató – ezt a végzetteknek is fel kell tüntetniük,
  • Utolsó két lezárt félévének tanulmányi átlaga.

Az online pályázás mellett a jelentkezőknek az alábbi dokumentumokat kell e-mailben csatolmányként elküldeniük a nyariegyetem@rk.elte.hu címre:

  • a tanulmányi átlagot igazoló index- / leckekönyvmásolata vagy Tanulmányi Osztály által kiállított igazolás másolata
  • önéletrajz
  • motivációs levél

Emellett csatolható még:

  • bármilyen további dokumentum, amely a tanulmányi teljesítményéhez kapcsolódik (pl. tanári ajánlás, TDK-oklevél)
  • a megadott szempontrendszer figyelembevételével elkészített egy oldalas témaleírás, amennyiben a jelentkező szeretne részt venni az előadás- és poszterblokkon