Hírek

Események

Videók

ELTE–Afrika Partnerségi Fórum

Az elmúlt egy évben az Eötvös Loránd Tudományegyetem tíz afrikai felsőoktatási intézménnyel írt alá együttműködési megállapodást, a Budapesten megrendezett első ELTE-Afrika Partnerségi Fórum pedig ennek megünneplése mellett arra is jó lehetőséget adott, hogy jobban megismerjük afrikai partnereinket – mondta interjúnkban Hamar Imre, az ELTE nemzetközi ügyekért felelős rektorhelyettese. Az ELTE stratégiai célja, hogy jelen legyen az afrikai oktatási szektorban, hiszen például Nyugat-Afrika lakosságának 60 százaléka 25 év alatti fiatal, akik közül sokan szívesen folytatják tanulmányaikat európai egyetemeken.

Pázmány-nap 2023

Az ELTE Szenátusa az egyetem alapításának 388. évfordulóján, május 12-én tartotta ünnepi közgyűlését. A Pázmány-napi szakmai előadást Weiszburg Tamás, az ELTE TTK habilitált egyetemi docense tartotta, ezután az egyetem „doctor et professor honoris causa” címet adományozott Martin Ahrensnek és Peter-Tobias Stollnak, a Georg August Universität Göttingen professzorainak, Wilhelm Kühlmannak, a Heidelbergi Egyetem professor emeritusának, Gian Vittorio Caprarának, a La Sapienza Egyetem professzorának és Lovász László matematikusnak, az ELTE professzorának.

Az ELTE a médiában