35. Országos Tudományos Diákköri Konferencia
Az Országos Tudományos Diákköri Konferencia hatvanöt éve a felsőoktatási tehetséggondozás, az értelmiségi elitképzés leghatékonyabb formája: a hungaricumnak számító fórum minden tudományterületen a kutatás iránt érdeklődő fiatalokat és az őket támogató tanárokat fogja össze. Az első országos konferenciát 1955-ben rendezték, 2021-ben pedig már a 35. versenyre kerül sor.
Az ELTE hagyományosan kiválóan szerepel a megmérettetésen, a legutóbbi, 2019-es konferenciáról hallgatóink összesen 420 díjjal térhettek haza, ebből 121 arany-, 99 ezüst- és 55 bronzérem volt, 145-en pedig különdíjat vehettek át. Az ELTE oktatói közül 10-en Mestertanár Aranyérmet, hallgatói közül 14-en Pro Scientia Aranyérmet kaptak kiemelkedő teljesítményükért.
Idén a konferencia 16 szekciójába több mint 4700 pályamunkát neveztek be a hallgatók. Egyetemünk két szekciónak lesz a házigazdája, nálunk rendezik meg az Informatikatudományi Szekciót és a Kémiai és Vegyipari Szekciót. Bár az online rendezés most megtöri a hagyományos kereteket, a szervezők reményei szerint legalább annyi innovatív lehetőséget is magával hoz.
Az Informatikai Karon március 30. és április 1. között ülésezik a szekció, a karon már gőzerővel folynak az előkészületek. Mint Horváth Zoltán dékán elmondta, a szekcióban az informatikai tudományok legkülönbözőbb területeihez kapcsolódó, az informatika elméleteinek, eszközeinek és módszereinek fejlesztéséhez hozzájáruló pályamunkák megmérettetésének biztosítanak terepet, emellett szakmai és szabadidős programjaikkal lehetőséget biztosítanak az eszmecserére, vitára és a szakmai kapcsolatok építésére egyaránt
A Kémiai és Vegyipari Szekció május 17. és 19. között tartja meg üléseit a Természettudományi Karon. A szekció munkájához konferenciaszoftver segítségével tud majd a több száz résztvevő csatlakozni. A programban nagy kémikus nevek is nyilvános előadásokat fognak tartani, középiskolásoknak pedig máris vetélkedőt hirdettek „A kémiás véleményvezér” cím elnyeréséért, a jelentkezőknek rövid videóban a saját korosztályuk számára kell meggyőzően érvelni a kémia haszna és szépsége mellett.
Az ELTE BTK Művészetközvetítő és Zenei Intézet a Budapesti Metropolitan Egyetemmel és a Magyar Képzőművészeti Egyetemmel együttműködve rendezi a Művészeti és Művészettudományi Szekciót. A szekció 2021. április 8–10. között ülésezik. A BTK intézete a zenei rendezvényeket koordinálja. Mint Bodnár Gábor egyetemi tanár, intézetigazgató elmondta, a 11 felsőoktatási intézményből jelentkező hallgatók és középiskolások a Zenei elmélet, a Zenei alkotás és a Zenei előadás tagozatokon mutatják be tudásukat.
A szekciók nyitóelőadásainak megtartására a verseny történetében másodszor felkérték a doktori képzésben jelenleg résztvevő fiatalok közül a legkiválóbbakat. A 16 Roska Tamás-előadó közül 6-an az Eötvös Loránd Tudományegyetemet képviselik.
További információk az OTDK honlapján olvashatók.
Az eseményeket az OTDK Facebook-oldalán is követhetjük.
OTDK 2021 – Hírek, eredmények
Kémiai OTDK
Idén az ELTE Kémiai Intézet rendezi a Kémiai és Vegyipari Szekciót.
2021. május 17. - 2021. május 19. online
Idén az ELTE Kémiai Intézet rendezi a Kémiai és Vegyipari Szekciót.