Fenntarthatóság, környezetvédelem

Fenntarthatóság, környezetvédelem

Önkéntességgel a fenntarthatóságért és környezetvédelemért!

Az ELTE Együtt a Környezettudatos Szemléletért (ELTE EKSZ) egy 2008 óta működő, fejlődő, hallgatók, dolgozók és önkéntesek vezette, önkéntes alapú intézményi fenntarthatósági program, amely civil résztvevőként tekinti feladatának az Eötvös Loránd Tudományegyetem intézményi fenntarthatóságának javítását, környezetvédelmi feladatok ellátását, megszervezését és az ehhez szükséges feltételek biztosítását, ezzel elősegítve felsőoktatási közösségük fenntarthatóvá válásának folyamatát.   A tevékenységek fenntartását adományok, pályázatok (NEA) és az önkéntes munka segíti.

Az EKSZ program lehetőséget ad arra, hogy a tevékenység során az egyéni és közösségi felelősségvállalás is értelmet nyerjen és példát mutasson arra, hogy mindkét fajta tevékenységnek van és igen jelentős létjogosultsága van. A program 100%-ban önkéntesek által működik, a szervezők fogadnak egyetemistákat, egyetemi dolgozókat és az Iskolai Közösségi Szolgálat kötelező 50 órája is elszámolható az itt végzett környezetvédelmi tevékenység végzésével.

A mozgalom alaptevékenységei:

  • szelektív hulladékgyűjtés megszervezése és lebonyolítása,
  • szemléletformáló kampányok kidolgozása,
  • Állatbarát Egyetem program,
  • kertgondozás,
  • hulladékot alapanyagként felhasználó barkács- és kézműves műhely működtetése,
  • a Környezettudatos Egyetem program végzése, amely az irodák, tanszékek, kollégiumok stb. környezettudatosságának fokát vizsgálja.

A fenntarthatósági program igen jelentős eredményeket ért el az önkéntesek rendszerén keresztül: 1500 darab gyűjtőt működtet, heti 100.000 liter szelektív hulladék gyűlik össze, mintegy 35000 liter komposztálókapacitás áll rendelkezésre, de a legjelentősebb eredmény, hogy az egyetemi polgárok hosszú távú önkéntességbe csatlakozhatnak be, amelyet évente 200-an meg is tesznek.

A pénzügyi megtakarítások sem elhanyagolhatóak: a szelektív gyűjtésből származó megtakarítás 2014 óta 15 millió forint, az önkéntesek munkájának értéke 18 millió forint körüli.

Gyere, légy te is részese a fenntarthatósági munkának és a változásnak!

„Te magad légy a változás, amit látni szeretnél a világban.” (Gandhi)

Regisztráció

Honlap

Facebook

 

 

 

 

Együtt a Környezettudatos szemléletért

Együtt a Környezettudatos szemléletért

0

/

0

0

/

0