2018.03.20.
Az ELTE Nyugdíjasklub első negyedéves beszámolója
nyugdijastalalkozo-8-.jpg

Beszámoló Gábris Gyula professor emeritus előadásáról
 

Dr. Gábris Gyula egyetemi tanár, az ELTE Természettudományi Kar Földrajz és Földtudományi Intézetének professor emeritusa „Teleki Expedíció” címmel 2018. február 8-án előadást tartott az ELTE Alumni Szervezete Nyugdíjas Tagozatában mintegy negyven fős hallgatóságnak.

A 180 napos tizenkét fős expedíciót a Teleki Sámuel által 1888-ban híressé vált utazás centenáriumának emlékére szervezte Gábris Gyula 1988 tavaszán. Az útvonal érintette többek között a Rudolf-tavat, a Stefánia-tavat, a Teleki-vulkánt, a Kilimandzsárót és környékét. A magyar résztvevők – földrajz-, néprajztudósok és geológusok, valamint újságírók, médiaszakemberek – öt országon keltek át, több mint húszezer kilométert tettek meg gyalogosan és járművel.  Gábris professzor a bejárt hatalmas terület földrajzi, geológiai különbözőségére rámutató előadása mintaszerűen illusztrálta, hogy egy népszerűsítő előadás is lehet egyszerre tudományos értékű és élvezetes.

Az 1988-as expedíció kiemelkedő társadalmi eseménye volt a Stefánia-tó partján az a nemzetközi találkozó, amelyen a százéves évforduló tiszteletére az osztrák nagykövet, a brit királyi küldöttség és a magyar expedíció tagjai vettek részt. A hallgatóság kérésre az expedíció további részleteit Gábris Gyula professzor egy következő előadásában fogja ismertetni.

 

Látogatás a Magyar Állami Földtani és Geofizikai Intézetbe
 

2018. március 1-én mintegy negyvenkilenc fővel tettünk látogatást a Magyar Állami Földtani és Geofizikai Intézetben. Dr. Péterdi Bálint geológus és Makádi László biológus munkatársak részletes, érdekfeszítő és szakmailag meggyőző ismertetést tartottak Magyarország legrégebbi, működő tudományos kutatóintézetéről, amelyet 1869-ben alapítottak Magyar Királyi Földtani Intézet néven.

A ma is műemléki védelem alatt álló épület szecessziós stílusban, Lechner Ödön (1845–1906) tervei alapján, Hauszmann Sándor irányításával 1898–99-ben épült. Létrehozásához a korabeli magyar kormányon és a fővároson kívül, Semsey Andor mecénás, természettudós, gazdasági és jogi szakember járult hozzá jelentős adománnyal.

Az épület magyar motívumokkal gazdagított szecessziós stílusban gyönyörködteti az ott dolgozó munkatársakat és a lelkes látogatókat. Megcsodáltuk a kék színben készült Zsolnay csempéket, a Lechner család lépcsőházban elhelyezett címerét, a régiónkra (Rudabánya, Velencei hegység/dombság, Gyöngyösoroszi, Felsőpetény stb.) jellemző őskori állatcsontokat, a sok színben pompázó ásványokat, a kék-fehér díszítésű festett ajtókat, történelmi időket idéző selmecbányai bányászati és fémkohászati iskola 1735 és 1918 közötti fejlődését idéző eredeti dokumentumokat. Ez a magyar intézmény egyúttal a világ első ilyen jellegű szakmai tanintézménye is volt. Elismeréssel adóztunk magyar kivándorlók az 1990-es években Magyarországra eljuttatott ajándékának, az amerikai New Jerseyből származó fluoreszkáló ásványok kiállításánál.

Mindannyiunk számára emlékezetes délelőtt marad ez a kivételes látogatás a Magyar Állami Földtani és Geofizikai Intézetben, amelyért ezúton is köszönetünket fejezzük ki a szakmai vezetőknek.

Az összefoglalókat készítette: Dr. Jakabfi Anna az ELTE Nyugdíjasklub Szervező Bizottságának tagja.

ELTE Alumni