2020-as szenátusi határozatok

A teljes jegyzőkönyvek bejelentkezés után innen letölthetők.

 

A Szenátus 2020. január 30. és 31. napja között megtartott elektronikus levélszavazáson meghozott határozatai

  • I/2020. (I. 31.) Szen. sz. határozat a Bölcsészettudományi Kar Szervezeti és Működési Szabályzatának módosításáról

A Szenátus 2020. február 24-i ülésen meghozott határozatai

  • II/2020. (II. 24.) Szen. sz. határozat Kovács Attila Informatikai Karra benyújtott egyetemi tanári pályázatának véleményezéséről
  • III/2020. (II. 24.) Szen. sz. határozat professor emeritus cím adományozásáról Veress Márton részére a Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Központban
  • IV/2020. (II. 24.) Szen. sz. határozat Lévay Miklós egyetemi tanárnak a Tudományos Tanács tagjává megválasztásáról
  • V/2020. (II. 24.) Szen. sz. határozat Rektori Kabineten belül szervezeti változásokról és az azokkal összefüggő szabályzatmódosításokról
  • VI/2020. (II. 24.) Szen. sz. határozat Mesterséges Intelligencia Szabályozás és Etika Tudásközpont létrehozásáról
  • VII/2020. (II. 24.) Szen. sz. határozat a Felvételi Szabályzat módosításáról
  • VIII/2020. (II. 24.) Szen. sz. határozat a szakdolgozattal kapcsolatos eljárásrend elektronizálásáról
  • IX/2020. (II. 24.) Szen. sz. határozat gazdasági és jogi szakfordító szakirányú továbbképzési szak létesítése és Budapest képzési helyen, magyar nyelven, nappali és távoktatási munkarendben történő indítása kezdeményezésének jóváhagyásáról a Bölcsészettudományi Kar gondozásában, valamint erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról
  • X/2020. (II. 24.) Szen. sz. határozat addiktív viselkedések tanácsadó szakpszichológiája szakirányú továbbképzési szak létesítése és Budapest, valamint Szombathely képzési helyeken, magyar nyelven, esti és levelező munkarendben történő indítása kezdeményezésének jóváhagyásáról a Pedagógiai és Pszichológiai Kar gondozásában, valamint erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról
  • XI/2020. (II. 24.) Szen. sz. határozat az ELTE gyakorlóiskolák 2019. évi jelentkezési és felvételi adatainak elemzéséről készült jelentés elfogadásáról
  • XII/2020. (II. 24.) Szen. sz. határozat az ELTE Hallgatói Önkormányzat Alapszabályának Természettudományi Kar Hallgatói Önkormányzatára vonatkozó fejezete módosításának jóváhagyásáról

A Szenátus 2020. március 31. és április 1. napja között megtartott elektronikus levélszavazáson meghozott határozatai

  • XIII/2020. (IV. 1.) Szen. sz. határozat az Eötvös Loránd Tudományegyetem 2020. évi belső költségvetésének elfogadásáról

A Szenátus 2020. április 14. és 16. napja között megtartott elektronikus levélszavazáson meghozott határozatai

  • XIV/2020. (IV. 16.) Szen. sz. határozat a Hallgatói Követelményrendszer 6. mellékletét képező Egyetemi Doktori Szabályzat és a Szervezeti és Működési Rend 12. mellékletét képező, 2016. augusztus 31-ig hatályos Egyetemi Doktori Szabályzat módosításáról
  • XV/2020. (IV. 16.) Szen. sz. határozat a Szociológia Doktori Iskola 2+2 éves képzésére vonatkozó, magyar nyelvű képzési tervének módosításáról
  • XVI/2020. (IV. 16.) Szen. sz. határozat a Pedagógiai és Pszichológiai Kar oktatási-kutatási szervezetének módosításáról, valamint a Pedagógiai és Pszichológiai Kar Szervezeti és Működési Szabályzatának módosításáról

A Szenátus 2020. május 8. és 11. napja között megtartott elektronikus levélszavazáson meghozott határozatai

  • XVII/2020. (V. 11.) Szen. sz. határozat az Eötvös Loránd Tudományegyetem Szenátusának járványügyi veszélyhelyzetre tekintettel elfogadott átmeneti kiegészítő ügyrendjéről

A Szenátus 2020. május 18-i, videokonferencia útján tartott ülésen meghozott határozatai

  • XVIII/2020. (V. 18.) Szen. sz. határozat az Eötvös Loránd Tudományegyetem 2019. évi költségvetésének végrehajtásáról és szakmai munkájának teljesítéséről készült szöveges beszámolóról
  • XIX/2020. (V. 18.) Szen. sz. határozat az Eötvös Loránd Tudományegyetem által a járványügyi veszélyhelyzetre tekintettel elrendelt átmeneti tanulmányi és vizsgaszabályozásról
  • XX/2020. (V. 18.) Szen. sz. határozat járványügyi veszélyhelyzetre tekintettel testületi döntéshozatalról levélszavazással és elektronikus úton, testületi tagságnak és vezetői megbízásnak meghosszabbításáról
  • XXI/2020. (V. 18.) Szen. sz. határozat az oktatás hallgatói véleményezésről 2019/2020-as tanév őszi félévéről szóló beszámolóról
  • XXII/2020. (V. 18.) Szen. sz. határozat az Eötvös Loránd Tudományegyetem 2020. évi hallgatói igény- és elégedettségméréséről szóló beszámolóról
  • XXIII/2020. (V. 18.) Szen. sz. határozat az Eötvös Loránd Tudományegyetem munkatársi igény, elégedettség felméréséről szóló beszámolóról
  • XXIV/2020. (V. 18.) Szen. sz. határozat az Eötvös Loránd Tudományegyetem szolgáltatási felméréséről szóló beszámolóról
  • XXV/2020. (V. 18.) Szen. sz. határozat a Minőségirányítási Kézikönyv módosításáról
  • XXVI/2020. (V. 18.) Szen. sz. határozat a 2019. évi minőségügyi tevékenységről és a 2020. évi minőségfejlesztési célok meghatározásáról szóló egyetemi Minőségfejlesztési Jelentésről

A Szenátus 2020. május 27. és 28. napja között megtartott elektronikus levélszavazáson meghozott határozatai

  • XXVII/2020. (V. 28.) Szen. sz. határozat Bencze Norbert hallgatónak a Tudományos Tanács tagjává megválasztásáról
  • XXVIII/2020. (V. 28.) Szen. sz. határozat professor emeritus cím adományozásáról Gera Judit részére a Bölcsészettudományi Karon
  • XXIX/2020. (V. 28.) Szen. sz. határozat professor emeritus cím adományozásáról Tausz Katalin részére a Társadalomtudományi Karon
  • XXX/2020. (V. 28.) Szen. sz. határozat professor emeritus cím adományozásáról Gyáni Gábor részére a Társadalomtudományi Karon
  • XXXI/2020. (V. 28.) Szen. sz. határozat címzetes egyetemi tanári cím adományozásáról Némethné dr. Kollár Katalin részére a Pedagógiai és Pszichológiai Karon
  • XXXII/2020. (V. 28.) Szen. sz. határozat a Természettudományi Kar Központi Kutató és Műszer Centrum átalakításáról, valamint az ezzel összefüggő szabályzatmódosításokról
  • XXXIII/2020. (V. 28.) Szen. sz. határozat szervezeti változásokról a Bölcsészettudományi Karon, valamint az ezzel összefüggő szabályzatmódosításokról
  • XXXIV/2020. (V. 28.) Szen. sz. határozat a 2020/2021. tanévre vonatkozó hallgatói térítési és szolgáltatási díjak elfogadásáról
  • XXXV/2020. (V. 28.) Szen. sz. határozat a Szociológia Doktori Iskola magyar és angol nyelvű, 2+2 éves képzésre vonatkozó képzési tervének módosításáról, valamint erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról 
  • XXXVI/2020. (V. 28.) Szen. sz. határozat “International Studies” doktori program létesítéséről a Szociológia Doktori Iskola szervezeti keretei között és ezzel egyidejűleg a doktori iskola 2+2 éves képzésére vonatkozó, angol nyelvű képzési tervének módosításáról, valamint erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról 
  • XXXVII/2020. (V. 28.) Szen. sz. határozat a Biológia Doktori Iskola, a Fizika Doktori Iskola, a Földtudományi Doktori Iskola, a Hevesy György Kémia Doktori Iskola, a Matematika Doktori Iskola és a Neveléstudományi Doktori Iskola magyar és angol nyelvű, 2+2 éves képzésre vonatkozó képzési tervének módosításáról, valamint mindezekre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról
  • XXXVIII/2020. (V. 28.) Szen. sz. határozat minor specializációk létesítése és Budapest és Szombathely képzési helyen, nappali munkarendben, magyar nyelven történő 1. sz. csatolmány szerinti indítása kezdeményezésének jóváhagyásáról a Bölcsészettudományi Kar gondozásában, valamint erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról
  • XXXIX/2020. (V. 28.) Szen. sz. határozat minor specializációk létesítése és Budapest képzési helyen, nappali munkarendben, idegen nyelven történő 2. sz. csatolmány szerinti indítása kezdeményezésének jóváhagyásáról a Bölcsészettudományi Kar gondozásában, valamint erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról
  • XL/2020. (V. 28.) Szen. sz. határozat kommunikáció- és médiatudomány mesterképzési szakon kulturális újságírás specializáció létesítése és Budapesten, magyar nyelven, nappali munkarendben történő indítása kezdeményezésének jóváhagyásáról a Bölcsészettudományi Kar gondozásában, valamint erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról
  • XLI/2020. (V. 28.) Szen. sz. határozat kommunikáció- és médiatudomány mesterképzési szakon digitális üzleti kommunikáció specializáció létesítése és Budapest képzési helyen, magyar nyelven, nappali munkarendben történő indítása kezdeményezésének jóváhagyásáról a Bölcsészettudományi Kar gondozásában, valamint erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról
  • XLII/2020. (V. 28.) Szen. sz. határozat fordító és tolmács mesterképzési szakon kínai A nyelv, olasz B és C nyelv, ukrán B és C nyelv specializációk létesítése és Budapest képzési helyen, magyar nyelven, nappali munkarendben történő indításuk kezdeményezésének jóváhagyásáról a Bölcsészettudományi Kar gondozásában, valamint erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról
  • XLIII/2020. (V. 28.) Szen. sz. határozat pedagógia alapképzési szakon digitális pedagógiai asszisztens specializáció létesítése és Budapest és Szombathely képzési helyen magyar nyelven, nappali munkarendben történő indítása kezdeményezésének jóváhagyásáról a Pedagógiai és Pszichológiai Kar gondozásában, valamint erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról
  • XLIV/2020. (V. 28.) Szen. sz. határozat óvodapedagógus alapképzési szak angol nyelven, Budapesten, levelező munkarendben történő indítása kezdeményezésének jóváhagyásáról a Tanító- és Óvóképző Kar gondozásában, valamint erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról
  • XLV/2020. (V. 28.) Szen. sz. határozat matematikus szakértő adatelemzés és gépi tanulás területén szakirányú továbbképzési szak létesítése kezdeményezésének jóváhagyásáról a Természettudományi Kar gondozásában, valamint erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról
  • XLVI/2020. (V. 28.) Szen. sz. határozat fizikus mesterképzési szak specializáció nélküli kimenet lehetőségének megszüntetése és kutató fizikus specializáció létesítése és Budapest képzési helyen, magyar és angol nyelven, nappali munkarendben történő indítása kezdeményezésének jóváhagyásáról a Természettudományi Kar gondozásában, valamint erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról
  • XLVII/2020. (V. 28.) Szen. sz. határozat fizikus mesterképzési szak biofizika specializációjának angol nyelven, Budapest képzési helyen, nappali munkarendben történő indítása kezdeményezésének jóváhagyásáról a Természettudományi Kar gondozásában, valamint erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról
  • XLVIII/2020. (V. 28.) Szen. sz. határozat pedagógus szakvizsga szakirányú továbbképzési szak képzési és kimeneti követelményeinek módosítása kezdeményezésének jóváhagyásáról a Pedagógiai és Pszichológiai Kar gondozásában, valamint erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról
  • XLIX/2020. (V. 28.) Szen. sz. határozat tantervek módosításáról, valamint erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról a VII/2020. (IV.24) OKT sz. állásfoglalás alapján magyar alapképzési szakon észt, finn, valamint finnugor specializációk; sport- és rekreációszervezés alapképzési szak; gyógytestnevelő-egészségfejlesztő tanár tanári szak; testnevelő tanári szak; közösségszervezés alapképzési szak esetében
  • L/2020. (V. 28.) Szen. sz. határozat tantervek módosításáról, valamint erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról a X/2020. (IV.28) OKT sz. állásfoglalás alapján biológia BSc (magyar nyelvű képzés), kémia BSc (magyar nyelvű képzés), matematika BSc (magyar nyelvű képzés), alkalmazott matematikus MSc (magyar nyelvű képzés), anyagtudomány MSc (angol nyelvű képzés), vegyész MSc (magyar, angol nyelvű képzés) esetében
  • LI/2020. (V. 28.) Szen. sz. határozat tantervek módosításáról, valamint erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról a XVI/2020. (V.8.) OKT sz. állásfoglalás alapján germanisztika alapképzési szak (német szakirány); germanisztika alapképzési szak (német nemzetiségi szakirány); vallástudomány mesterképzési szak; olasz diszciplináris és tanári minor specializáció létesítésével és indításával összefüggésben a minor specializáció; fizikus mesterképzési szak esetében

A Szenátus 2020. június 22-i, videokonferencia útján tartott ülésen, valamint a 2020. június 18. és 19. napja között megtartott titkos levélszavazáson meghozott határozatai

  • LII/2020. (VI. 22.) Szen. sz. határozat a Szenátus Dr. Kurucz Mihály Állam- és Jogtudományi Karra benyújtott egyetemi tanári pályázatának véleményezéséről szóló CCXLI/2019. (XII. 16.) Szen. sz. határozatának megerősítéséről, és az ELTE rektorának felkéréséről arra, hogy tegyen javaslatot Dr. Kurucz Mihály egyetemi tanári kinevezésére, egyidejűleg kezdeményezve az innovációs és technológiai miniszternél a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság újabb szakértői véleményének beszerzését
  • LIII/2020. (VI. 22.) Szen. sz. határozat a Szenátus Dr. Sándor István Állam- és Jogtudományi Karra benyújtott egyetemi tanári pályázatának véleményezéséről szóló CCXLIII/2019. (XII. 16.) Szen. sz. határozatának megerősítéséről, és az ELTE rektorának felkéréséről arra, hogy tegyen javaslatot Dr. Sándor István egyetemi tanári kinevezésére, egyidejűleg kezdeményezve az innovációs és technológiai miniszternél a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság újabb szakértői véleményének beszerzését
  • LIV/2020. (VI. 22.) Szen. sz. határozat a Szenátus Szegnerné dr. Dancs Henriette Pedagógiai és Pszichológiai Karra benyújtott egyetemi tanári pályázatának véleményezéséről szóló CCXLVII/2019. (XII. 16.) Szen. sz. határozatának megerősítéséről, és az ELTE rektorának felkéréséről arra, hogy tegyen javaslatot Szegnerné dr. Dancs Henriette egyetemi tanári kinevezésére, egyidejűleg kezdeményezve az innovációs és technológiai miniszternél a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság újabb szakértői véleményének beszerzését
  • LV/2020. (VI. 22.) Szen. sz. határozat a Szenátus Dr. Döbrössy János Tanító- és Óvóképző Karra benyújtott egyetemi tanári pályázatának véleményezéséről szóló CCLIII/2019. (XII. 16.) Szen. sz. határozatának megerősítéséről, és az ELTE rektorának felkéréséről arra, hogy tegyen javaslatot Dr. Döbrössy János egyetemi tanári kinevezésére, egyidejűleg kezdeményezve az innovációs és technológiai miniszternél a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság újabb szakértői véleményének beszerzését
  • LVI/2020. (VI. 22.) Szen. sz. határozat professor emeritus cím adományozásáról Dr. Erdei Anna részére a Természettudományi Karon
  • LVII/2020. (VI. 22.) Szen. sz. határozat professor emeritus cím adományozásáról Dr. Faragó István részére a Természettudományi Karon
  • LVIII/2020. (VI. 22.) Szen. sz. határozat professor emeritus cím adományozásáról Dr. Kulcsár Szabó Ernő részére a Bölcsészettudományi Karon
  • LIX/2020. (VI. 22.) Szen. sz. határozat professor emeritus cím adományozásáról Dr. Ormos István részére a Bölcsészettudományi Karon
  • LX/2020. (VI. 22.) Szen. sz. határozat professor emeritus cím adományozásáról Dr. Pokol Béla részére az Állam- és Jogtudományi Karon
  • LXI/2020. (VI. 22.) Szen. sz. határozat professor emeritus cím adományozásáról Dr. Szűcs András részére a Természettudományi Karon
  • LXII/2020. (VI. 22.) Szen. sz. határozat címzetes egyetemi tanári cím adományozásáról Dr. Kiss L. László részére a Természettudományi Karon
  • LXIII/2020. (VI. 22.) Szen. sz. határozat Dr. Rudas Tamás egyetemi tanárnak az Egyetemi Doktori Tanács tagjává megválasztásáról
  • LXIV/2020. (VI. 22.) Szen. sz. határozat Eötvös gyűrű adományozásáról Dr. Kulcsár-Szabó Ernő egyetemi tanár részére a Bölcsészettudományi Karon
  • LXV/2020. (VI. 22.) Szen. sz. határozat Eötvös gyűrű adományozásáról Dr. Lőrincz András egyetemi tanár részére az Informatikai Karon
  • LXVI/2020. (VI. 22.) Szen. sz. határozat Eötvös Loránd Tudományegyetem Emlékérme adományozásáról Dr. Faragó István egyetemi tanár részére a Természettudományi Karon
  • LXVII/2020. (VI. 22.) Szen. sz. határozat Eötvös Loránd Tudományegyetem Emlékérme adományozásáról Dr. Szűcs András egyetemi tanár részére a Természettudományi Karon
  • LXVIII/2020. (VI. 22.) Szen. sz. határozat Pro Universitate Emlékérem arany fokozata kitüntetés adományozásáról Dr. Gönczöl Katalin professor emeritus részére az Állam- és Jogtudományi Karon
  • LXIX/2020. (VI. 22.) Szen. sz. határozat Pro Universitate Emlékérem arany fokozata kitüntetés adományozásáról Dr. Kullmann Lajos professor emeritus részére a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karon
  • LXX/2020. (VI. 22.) Szen. sz. határozat Pro Universitate Emlékérem arany fokozata kitüntetés adományozásáról Dr. Gergó Lajos egyetemi docens részére az Informatikai Karon
  • LXXI/2020. (VI. 22.) Szen. sz. határozat Pro Universitate Emlékérem arany fokozata kitüntetés adományozásáról Dr. Polgár Tibor egyetemi docens részére a Pedagógiai és Pszichológiai Karon
  • LXXII/2020. (VI. 22.) Szen. sz. határozat Pro Universitate Emlékérem arany fokozata kitüntetés adományozásáról Mészárosné Dr. Darvay Sarolta egyetemi docens részére a Tanító- és Óvóképző Karon
  • LXXIII/2020. (VI. 22.) Szen. sz. határozat Pro Universitate Emlékérem arany fokozata kitüntetés adományozásáról Dr. Gyáni Gábor egyetemi tanár részére a Társadalomtudományi Karon
  • LXXIV/2020. (VI. 22.) Szen. sz. határozat Pro Universitate Emlékérem arany fokozata kitüntetés adományozásáról Dr. Turányi Tamás egyetemi tanár részére a Természettudományi Karon
  • LXXV/2020. (VI. 22.) Szen. sz. határozat Pro Universitate Emlékérem ezüst fokozata kitüntetés adományozásáról Dr. Kovács Zsuzsanna nyelvtanár részére az Állam- és Jogtudományi Karon
  • LXXVI/2020. (VI. 22.) Szen. sz. határozat Pro Universitate Emlékérem ezüst fokozata kitüntetés adományozásáról Tartsayné Németh Nóra adjunktus részére a Bölcsészettudományi Karon
  • LXXVII/2020. (VI. 22.) Szen. sz. határozat Pro Universitate Emlékérem ezüst fokozata kitüntetés adományozásáról Veszprémi Anna mesteroktató részére az Informatikai Karon
  • LXXVIII/2020. (VI. 22.) Szen. sz. határozat Pro Universitate Emlékérem ezüst fokozata kitüntetés adományozásáról Helfenbein Henrik mestertanár, a Kancellária Speciális Hallgatói Ügyeket Támogató Iroda fogyatékosügyi koordinátora részére
  • LXXIX/2020. (VI. 22.) Szen. sz. határozat Pro Universitate Emlékérem ezüst fokozata kitüntetés adományozásáról Vári Péter mestertanár részére a Tanító- és Óvóképző Karon
  • LXXX/2020. (VI. 22.) Szen. sz. határozat Pro Universitate Emlékérem ezüst fokozata kitüntetés adományozásáról Dr. Dessewffy Tibor egyetemi docens részére a Társadalomtudományi Karon
  • LXXXI/2020. (VI. 22.) Szen. sz. határozat Pro Universitate Emlékérem ezüst fokozata kitüntetés adományozásáról Dr. Csüllög Gábor adjunktus részére a Természettudományi Karon
  • LXXXII/2020. (VI. 22.) Szen. sz. határozat Pro Universitate Emlékérem ezüst fokozata kitüntetés adományozásáról Daróczy-Kiss Endre tanszéki mérnök részére a Természettudományi Karon
  • LXXXIII/2020. (VI. 22.) Szen. sz. határozat Pro Universitate Emlékérem ezüst fokozata kitüntetés adományozásáról Dr. Világi Ildikó egyetemi docens részére a Természettudományi Karon
  • LXXXIV/2020. (VI. 22.) Szen. sz. határozat Pro Universitate Emlékérem bronz fokozata kitüntetés adományozásáról Tomcsányi Roland, a Kancellária Informatikai Igazgatóság osztályvezetője részére
  • LXXXV/2020. (VI. 22.) Szen. sz. határozat Pro Universitate Emlékérem bronz fokozata kitüntetés adományozásáról Kovács Béla adjunktus részére az Informatikai Karon
  • LXXXVI/2020. (VI. 22.) Szen. sz. határozat Pro Universitate Emlékérem bronz fokozata kitüntetés adományozásáról Dr. Kopp Erika egyetemi docens részére a Pedagógiai és Pszichológiai Karon
  • LXXXVII/2020. (VI. 22.) Szen. sz. határozat Pro Universitate Emlékérem bronz fokozata kitüntetés adományozásáról Kökönyei Gyöngyi adjunktus részére a Pedagógiai és Pszichológiai Karon
  • LXXXVIII/2020. (VI. 22.) Szen. sz. határozat Pro Universitate Emlékérem bronz fokozata kitüntetés adományozásáról Dr. Köteles Ferenc egyetemi tanár részére a Pedagógiai és Pszichológiai Karon
  • LXXXIX/2020. (VI. 22.) Szen. sz. határozat Pro Universitate Emlékérem bronz fokozata kitüntetés adományozásáról Lengyel Ágnes irodavezető részére a Pedagógiai és Pszichológiai Karon
  • XC/2020. (VI. 22.) Szen. sz. határozat Pro Universitate Emlékérem bronz fokozata kitüntetés adományozásáról Koósné Sinkó Judit mestertanár részére a Tanító- és Óvóképző Karon
  • XCI/2020. (VI. 22.) Szen. sz. határozat Pro Universitate Emlékérem bronz fokozata kitüntetés adományozásáról Dr. Szoboszlai Norbert adjunktus részére a Természettudományi Karon
  • XCII/2020. (VI. 22.) Szen. sz. határozat Pro Universitate Emlékérem bronz fokozata kitüntetés adományozásáról Drozd Zsuzsanna, az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium igazgatóhelyettese részére
  • XCIII/2020. (VI. 22.) Szen. sz. határozat Pro Universitate Emlékérem bronz fokozata kitüntetés adományozásáról Szabó Éva, az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium vezetőtanára részére
  • XCIV/2020. (VI. 22.) Szen. sz. határozat Trefort Ágoston Emléklap adományozásáról Fülöpné Cserhalmi Edina igazgatási ügyintéző részére a Bölcsészettudományi Karon
  • XCV/2020. (VI. 22.) Szen. sz. határozat Trefort Ágoston Emléklap adományozásáról Selmeczi Tamás műszaki ügyintéző részére a Bölcsészettudományi Karon
  • XCVI/2020. (VI. 22.) Szen. sz. határozat Trefort Ágoston Emléklap adományozásáról Királyné Csizmazia Anikó nemzetközi referens részére az Informatikai Karon
  • XCVII/2020. (VI. 22.) Szen. sz. határozat Trefort Ágoston Emléklap adományozásáról Rozniakowska-Wéber Elzbieta könyvtáros részére a Pedagógiai és Pszichológiai Karon
  • XCVIII/2020. (VI. 22.) Szen. sz. határozat Trefort Ágoston Emléklap adományozásáról Réder Krisztina könyvtáros részére a Tanító- és Óvóképző Karon
  • XCIX/2020. (VI. 22.) Szen. sz. határozat Trefort Ágoston Emléklap adományozásáról Balogh Lászlóné ügyintéző részére a Természettudományi Karon
  • C/2020. (VI. 22.) Szen. sz. határozat Trefort Ágoston Emléklap adományozásáról Pálfia Zsoltné technikus részére a Természettudományi Karon
  • CI/2020. (VI. 22.) Szen. sz. határozat Trefort Ágoston Emléklap adományozásáról Rábl Erzsébet technikus részére a Természettudományi Karon
  • CII/2020. (VI. 22.) Szen. sz. határozat Lorántffy Zsuzsánna Emléklap adományozásáról Lázárné Szanádi Csilla, az ELTE Gyertyánffy István Gyakorló Általános Iskola könyvtárostanára részére
  • CIII/2020. (VI. 22.) Szen. sz. határozat Lorántffy Zsuzsánna Emléklap adományozásáról Réz-Petró Andrea, az ELTE Gyertyánffy István Gyakorló Általános Iskola fejlesztőpedagógusa részére
  • CIV/2020. (VI. 22.) Szen. sz. határozat Lorántffy Zsuzsánna Emléklap adományozásáról Varga Gábor, az ELTE Gyertyánffy István Gyakorló Általános Iskola vezetőtanára részére
  • CV/2020. (VI. 22.) Szen. sz. határozat Lorántffy Zsuzsánna Emléklap adományozásáról Magyarné Ulrich Zsuzsanna, az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium vezetőtanára részére
  • CVI/2020. (VI. 22.) Szen. sz. határozat Lorántffy Zsuzsánna Emléklap adományozásáról Pentz Anna-Mária, az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium vezetőtanára részére
  • CVII/2020. (VI. 22.) Szen. sz. határozat Lorántffy Zsuzsánna Emléklap adományozásáról Sapszon József, az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium tanára részére
  • CVIII/2020. (VI. 22.) Szen. sz. határozat az Eötvös Loránd Tudományegyetem önértékelési jelentésének elfogadásáról
  • CIX/2020. (VI. 22.) Szen. sz. határozat a Gazdálkodási és Vagyongazdálkodási Szabályzat módosításáról
  • CX/2020. (VI. 22.) Szen. sz. határozat a Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Központ Szervezeti és Működési Szabályzatának elfogadásáról, valamint a Szenátus összetételének módosításáról a Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Központ szenátusi képviselete biztosítása érdekében
  • CXI/2020. (VI. 22.) Szen. sz. határozat az Informatikai Kar Szervezeti és Működési Szabályzatának elfogadásáról
  • CXII/2020. (VI. 22.) Szen. sz. határozat a Bölcsészettudományi Kar Szervezeti és Működési Rendjének módosításáról
  • CXIII/2020. (VI. 22.) Szen. sz. határozat a Hallgatói Követelményrendszer és egyes mellékletei módosításáról
  • CXIV/2020. (VI. 22.) Szen. sz. határozat az Eötvös Loránd Tudományegyetem 2020. évi Vagyongazdálkodási Tervének elfogadásáról
  • CXV/2020. (VI. 22.) Szen. sz. határozat az Adatkezelési Szabályzat Stratégiai Adatbázisra vonatkozó függelékének módosításáról
  • CXVI/2020. (VI. 22.) Szen. sz. határozat az Eötvös Loránd Tudományegyetemen működő doktori iskolák szakmai működéséről és a doktori képzés pénzeszközeinek felhasználásáról szóló 2019. évi beszámoló elfogadásáról
  • CXVII/2020. (VI. 22.) Szen. sz. határozat az Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola, a Politikatudományi Doktori Iskola 2+2 éves, magyar nyelvű doktori képzésre vonatkozó képzési tervének, valamint a Filozófiatudományi Doktori Iskola, az Irodalomtudományi Doktori Iskola, a Nyelvtudományi Doktori Iskola és a Történelemtudományi Doktori Iskola 2+2 éves, magyar és angol nyelvű doktori képzésre vonatkozó képzési tervének 2020/2021. tanév I. félévétől hatályos módosításáról, továbbá mindezekre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról
  • CXVIII/2020. (VI. 22.) Szen. sz. határozat fogyatékosság-kutatás módszertanai angol nyelvű mesterképzési szak létesítése kezdeményezésének jóváhagyásáról a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar gondozásában, valamint erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról
  • CXIX/2020. (VI. 22.) Szen. sz. határozat gyógypedagógia alapképzési szak - autizmus spektrum pedagógiája szakirány szakirányú továbbképzési szak székhelyen kívüli indítása kezdeményezésének jóváhagyásáról a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar gondozásában, valamint erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról
  • CXX/2020. (VI. 22.) Szen. sz. határozat kommunikáció- és médiatudomány mesterképzési szak Budapest képzési helyen, angol nyelven, nappali munkarendben, kommunikációs és médiaszakember specializációval, kommunikáció-médiatudományi kutatói specializációval, digitális üzleti kommunikáció specializációval, kulturális újságírás specializációval történő indítása kezdeményezésének jóváhagyásáról a Bölcsészettudományi Kar gondozásában, valamint erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról
  • CXXI/2020. (VI. 22.) Szen. sz. határozat régészet mesterképzési szakon ősrégészet specializáció, antik (görög-római) régészet specializáció, római provinciák régészete specializáció, népvándorlás kori régészet specializáció, középkori régészet specializáció, illetve az ókori Elő-Ázsia régészete specializáció indításának megszüntetéséről a 2020/2021. tanév I. félévétől, továbbá őskori és Elő-Ázsia régészete specializáció, ókori régészet specializáció, valamint népvándorlás- és középkori régészet specializáció létesítése és Budapest képzési helyen, magyar nyelven, nappali munkarendben történő indítása, valamint régészet mesterképzési szak angol nyelven, Budapest képzési helyen, nappali munkarendben archaeometria, régészeti örökség, őskori és Elő-Ázsia régészete, ókori régészet, valamint népvándorlás- és középkori régészet specializációkkal történő indítása kezdeményezésének jóváhagyásáról a Bölcsészettudományi Kar gondozásában, valamint erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról
  • CXXII/2020. (VI. 22.) Szen. sz. határozat gépészmérnöki mesterképzési szak géptervező és szerkezetanalízis specializációval angol nyelven, Szombathely képzési helyen, nappali munkarendben történő indítása kezdeményezésének jóváhagyásáról az Informatikai Kar gondozásában, valamint erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról
  • CXXIII/2020. (VI. 22.) Szen. sz. határozat farmakológiai, élet- és szövettani laboratóriumi szakasszisztens felsőoktatási szakképzés létesítése céljából miniszter előzetes véleményének kikérése kezdeményezésének jóváhagyásáról a Természettudományi Kar gondozásában, valamint erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról
  • CXXIV/2020. (VI. 22.) Szen. sz. határozat tantervek módosításáról, valamint erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról a XXII/2020. (VI. 12.) OKT sz. állásfoglalás alapján
  • CXXV/2020. (VI. 22.) Szen. sz. határozat az ELTE és a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola között az osztatlan tanárképzésben való együttműködés keretében létrejött együttműködési megállapodások mellékletének (képzési jegyzék) módosításáról hittanár-nevelő tanár — testnevelő tanár és hittanár-nevelő tanár — japán nyelv és kultúra tanára szakok nyilvántartásba vétele tárgyában, valamint erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról
  • CXXVI/2020. (VI. 22.) Szen. sz. határozat az ELTE és az Evangélikus Hittudományi Egyetem között az osztatlan tanárképzésben való együttműködés keretében létrejött együttműködési megállapodások mellékletének (képzési jegyzék) módosításáról hittanár-nevelő tanár — testnevelő tanár és hittanár-nevelő tanár — japán nyelv és kultúra tanára szakok nyilvántartásba vétele tárgyában, valamint erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról
  • CXXVII/2020. (VI. 22.) Szen. sz. határozat az ELTE Hallgatói Önkormányzat Alapszabálya ELTE Hallgatói Önkormányzatra, Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar Hallgatói Önkormányzatára és Pedagógiai és Pszichológiai Kar Önkormányzatára vonatkozó fejezete módosításának jóváhagyásáról

A Szenátus 2020. szeptember 10. és 11. napja között megtartott elektronikus levélszavazáson meghozott határozatai

  • CXXVIII/2020. (IX. 11.) Szen. sz. határozat Székely László egyetemi ombudsmanná megválasztásáról
  • CXXIX/2020. (IX. 11.) Szen. sz. határozat az Egyetemi Könyvtári Szolgálat Szervezeti és Működési Szabályzatának 2. sz. függeléke, az Egyetemi Könyvtári Szolgálat Könyvtárhasználati Szabályzatának módosításáról
  • CXXX/2020. (IX. 11.) Szen. sz. határozat az Eötvös Loránd Tudományegyetem járványügyi készültségre tekintettel elrendelt hibrid oktatásra vonatkozó átmeneti sajátos tanulmányi és vizsgaszabályozásáról
  • CXXXI/2020. (IX. 11.) Szen. sz. határozat a Hallgatói követelményrendszer Különös részének Állam- és Jogtudományi Karra vonatkozó fejezete módosításáról

A Szenátus 2020. október 12-i, videokonferencia útján tartott ülésen, valamint a 2020. október 12. és 14. napja között megtartott titkos levélszavazáson meghozott határozatai

  • CXXXII/2020. (X. 14.) Szen. sz. határozat a Szenátus 2020/2021-es tanév I-II. félévi ülés- és munkatervéről
  • CXXXIII/2020. (X. 14.) Szen. sz. határozat a Bölcsészettudományi Kar Szervezeti és Működési Rendjének módosításáról Amicus Facultatis-díj alapításával összefüggésben
  • CXXXIV/2020. (X. 14.) Szen. sz. határozat a Tanító- és Óvóképző Kar Szervezeti és Működési Szabályzatának módosításáról Tanító- és Óvóképző Kar Emlékérme alapításával összefüggésben
  • CXXXV/2020. (X. 14.) Szen. sz. határozat a Hallgatói Követelményrendszer Különös részének az Informatikai Karra vonatkozó fejezete módosításáról
  • CXXXVI/2020. (X. 14.) Szen. sz. határozat az Egyetemi Doktori Szabályzat (ELTE SZMSZ II. HKR 6. sz. melléklet) módosításáról
  • CXXXVII/2020. (X. 14.) Szen. sz. határozat az oktatás hallgatói véleményezéséről a 2019/20-as tanév tavaszi félévében tárgyú beszámoló elfogadásáról
  • CXXXVIII/2020. (X. 14.) Szen. sz. határozat az Eötvös Loránd Tudományegyetem Diplomás Pályakövetési Rendszer 2020. évi, hallgatói körben folytatott online felméréséről szóló beszámoló elfogadásáról
  • CXXXIX/2020. (X. 14.) Szen. sz. határozat az Eötvös Loránd Tudományegyetem Diplomás Pályakövetési Rendszer 2020. évi, a 2015-ben és a 2019-ben végzettek körében folytatott online felméréséről szóló beszámoló elfogadásáról
  • CXL/2020. (X. 14.) Szen. sz. határozat logopédia mesterképzési szak 2021/2022. tanév I. félévétől Budapest képzési helyen, magyar nyelven, nappali munkarendben történő indítása kezdeményezésének jóváhagyásáról a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar gondozásában, valamint erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról
  • CXLI/2020. (X. 14.) Szen. sz. határozat programtervező informatikus mesterképzési szak Ipar 4.0 specializációval 2020/2021. tanév II. félévétől Szombathely képzési helyen, angol nyelven, nappali munkarendben, duális formában történő indítása kezdeményezésének jóváhagyásáról az Informatikai Kar gondozásában, valamint erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról
  • CXLII/2020. (X. 14.) Szen. sz. határozat fejlesztőpedagógus szakirányú továbbképzési szak 2021/2022. tanév I. félévétől Szombathely képzési helyen, magyar nyelven, nappali és esti munkarendben történő indítása kezdeményezésének jóváhagyásáról a Pedagógiai és Pszichológiai Kar gondozásában, valamint erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról
  • CXLIII/2020. (X. 14.) Szen. sz. határozat pszichológia mesterképzési szak 2021/2022. tanév I. félévétől Szombathely képzési helyen, magyar nyelven, nappali munkarendben történő indítása kezdeményezésének jóváhagyásáról a Pedagógiai és Pszichológiai Kar gondozásában, valamint erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról
  • CXLIV/2020. (X. 14.) Szen. sz. határozat társadalmi befogadás tanulmányok mesterképzési szak 2021/2022. tanév I. félévétől Budapest képzési helyen, magyar nyelven, levelező munkarendben történő indítása kezdeményezésének jóváhagyásáról a Pedagógiai és Pszichológiai Kar gondozásában, valamint erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról
  • CXLV/2020. (X. 14.) Szen. sz. határozat társadalmi befogadás tanulmányok mesterképzési szak 2021/2022. tanév I. félévétől Szombathely képzési helyen, magyar nyelven, nappali és levelező munkarendben történő indítása kezdeményezésének jóváhagyásáról a Pedagógiai és Pszichológiai Kar gondozásában, valamint erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról
  • CXLVI/2020. (X. 14.) Szen. sz. határozat vállalkozásfejlesztés mesterképzési szak 2021/2022. tanév I. félévétől Szombathely képzési helyen, magyar nyelven, nappali és levelező munkarendben történő indítása kezdeményezésének jóváhagyásáról a Társadalomtudományi Kar gondozásában, valamint erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról
  • CXLVII/2020. (X. 14.) Szen. sz. határozat CHARM-EU keretében a Master in Global Challenges for Sustainability mesterképzési szak létesítésének és indításának támogatásáról a Trinity College Dublin, az Universitat de Barcelona, az Universiteit Utrecht, az Université de Montpellier és az Eötvös Loránd Tudományegyetem gondozásában, valamint erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról
  • CXLVIII/2020. (X. 14.) Szen. sz. határozat az oktatási és tanulmányi ügyek rektorhelyettese felhatalmazásáról a CHARM-EU keretében Master in Global Challenges for Sustainability mesterképzési szak létesítéséhez szükséges dokumentumok kidolgozására, benyújtására, valamint a szak indításához szükséges eljárás kezdeményezésére
  • CXLIX/2020. (X. 14.) Szen. sz. határozat Mezey Barna egyetemi tanárnak a rektorválasztást előkészítő bizottság tagjává megválasztásáról
  • CL/2020. (X. 14.) Szen. sz. határozat Michaletzky György egyetemi tanárnak a rektorválasztást előkészítő bizottság tagjává megválasztásáról
  • CLI/2020. (X. 14.) Szen. sz. határozat Kulcsár Szabó Ernő egyetemi tanárnak a rektorválasztást előkészítő bizottság tagjává megválasztásáról
  • CLII/2020. (X. 14.) Szen. sz. határozat Józsi Mihály Krisztián egyetemi tanár Bolyai Kollégium vezetésére benyújtott pályázatának véleményezéséről
  • CLIII/2020. (X. 14.) Szen. sz. határozat Majtényi Balázs egyetemi tanárnak az Egyetemi Habilitációs Bizottság tagjává megválasztásáról
  • CLIV/2020. (X. 14.) Szen. sz. határozat Pál Eszter habilitált egyetemi docensnek az Egyetemi Habilitációs Bizottság póttagjává megválasztásáról
  • CLV/2020. (X. 14.) Szen. sz. határozat professor emeritus cím adományozásáról Orosz Éva részére a Társadalomtudományi Karon

A Szenátus 2020. november 9-i, videokonferencia útján tartott ülésen, valamint a 2020. november 10. és 11. napja között megtartott titkos levélszavazáson meghozott határozatai

  • CLVI/2020. (XI. 11.) Szen. sz. határozat a rektori pályázat kiírására vonatkozó felhívás szövegének jóváhagyásáról
  • CLVII/2020. (XI. 11.) Szen. sz. határozat az ELTE Szervezeti és Működési Szabályzat I. kötete, a Szervezeti és Működési Rend módosításáról egyes bizottságok összetétele módosításával összefüggésben
  • CLVIII/2020. (XI. 11.) Szen. sz. határozat a Tanító- és Óvóképző Kar Szervezeti és Működési Szabályzatának módosításáról Kari Kommunikációs Bizottság létrehozásával összefüggésben
  • CLIX/2020. (XI. 11.) Szen. sz. határozat az Adatkezelési Szabályzat Stratégiai Adatbázisra vonatkozó függelékének módosításáról
  • CLX/2020. (XI. 11.) Szen. sz. határozat az ELTE 2020. évi jelentkezési és felvételi adatairól készített jelentés elfogadásáról 
  • CLXI/2020. (XI. 11.) Szen. sz. határozat az ELTE-re 2020 első félévében alap- és osztatlan képzésre beiratkozó elsőéves hallgatók körében készített felmérésről szóló jelentés elfogadásáról
  • CLXII/2020. (XI. 11.) Szen. sz. határozat az ELTE-re 2020 első félévében mesterképzésre beiratkozó elsőéves hallgatók körében készített felmérésről szóló jelentés elfogadásáról
  • CLXIII/2020. (XI. 11.) Szen. sz. határozat geoinformatika mesterképzési szak Budapest képzési helyen, magyar nyelvű képzésben, nappali munkarendben történő indítása kezdeményezésének jóváhagyásáról az Informatikai Kar gondozásában, valamint erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról
  • CLIV/2020. (XI. 11.) Szen. sz. határozat adatelemző matematikus és gépi tanulás szakember szakirányú továbbképzési szak Budapest képzési helyen, angol nyelvű képzésben, levelező munkarendben történő indítása kezdeményezésének jóváhagyásáról a Természettudományi Kar gondozásában, valamint erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról
  • CLXV/2020. (XI. 11.) Szen. sz. határozat Dr. Kulcsár Szabó Ernőné Gombos Annamária Egyetemi Könyvtár és Levéltár főigazgatói tisztségére benyújtott pályázatának véleményezéséről
  • CLXVI/2020. (XI. 11.) Szen. sz. határozat Dr. Fazekas János Bibó István Szakkollégium igazgatói tisztségére benyújtott pályázatának véleményezéséről
  • CLXVII/2020. (XI. 11.) Szen. sz. határozat Prof. Dr. Romsics Ignác, az MTA rendes tagja, Széchenyi-díjas egyetemi tanárnak (Eszterházy Károly Egyetem) az Egyetemi Doktori Tanács külső tagjává megválasztásáról
  • CLXVIII/2020. (XI. 11.) Szen. sz. határozat címzetes egyetemi docens cím adományozásáról Dr. Polgár Tibor részére a Pedagógiai és Pszichológiai Karon
  • CLXIX/2020. (XI. 11.) Szen. sz. határozat magántanári cím adományozásáról Dr. habil. Tóth Tibor, a Nemzeti Fogyatékosságügyi- és Szociálpolitikai Központ ügyvezetője, a BTK Történeti Intézet óraadó oktatója részére a Bölcsészettudományi Karon

A Szenátus 2020. december 14-i, videokonferencia útján tartott ülésen, valamint a 2020. december 15. és 16. napja között megtartott titkos levélszavazáson meghozott határozatai

  • CLXX/2020. (XII. 16.) Szen. sz. határozat az Eötvös Loránd Tudományegyetem járványügyi készültségre tekintettel elrendelt hibrid oktatásra vonatkozó átmeneti sajátos tanulmányi és vizsgaszabályozásának kiegészítéséről a számonkérésre vonatkozó szabályokkal
  • CLXXI/2020. (XII. 16.) Szen. sz. határozat a Hallgatói Követelményrendszer és 4. sz. melléklete, a Felvételi Szabályzat módosításáról
  • CLXXII/2020. (XII. 16.) Szen. sz. határozat az Egyetemi Doktori Szabályzat (ELTE SZMSZ II. HKR 6. sz. melléklet) 6/1. sz. mellékletének – az ÁJTK kari Doktori Szabályzata –, valamint 6/4. sz. mellékletének – a PPK kari Doktori Szabályzata – módosításáról
  • CLXXIII/2020. (XII. 16.) Szen. sz. határozat a Tanító- és Óvóképző Kar Szervezeti és Működési Szabályzatának módosításáról stratégiai dékánhelyettesi tisztség létrehozásával összefüggésben
  • CLXXIV/2020. (XII. 16.) Szen. sz. határozat az Iratkezelési Szabályzat függelékének módosításáról jogszabályváltozásra figyelemmel
  • CLXXV/2020. (XII. 16.) Szen. sz. határozat terepi robotika informatikus mesterképzési szak létesítése kezdeményezésének jóváhagyásáról az Informatikai Kar gondozásában, valamint erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról
  • CLXXVI/2020. (XII. 16.) Szen. sz. határozat környezetvédelmi szakpszichológia szakirányú továbbképzési szak létesítése, továbbá Budapest és Szombathely képzési helyen, magyar nyelven, esti és levelező munkarendben történő indítása kezdeményezésének jóváhagyásáról a Pedagógiai és Pszichológiai Kar gondozásában, valamint erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról
  • CLXXVII/2020. (XII. 16.) Szen. sz. határozat társadalmi befogadás tanulmányok mesterképzési szak Szombathely képzési helyen, angol nyelven, nappali munkarendben történő indítása kezdeményezésének jóváhagyásáról a Pedagógiai és Pszichológiai Kar gondozásában, valamint erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról
  • CLXXVIII/2020. (XII. 16.) Szen. sz. határozat edző alapképzési szak atlétika, röplabda, úszás, vízilabda, illetve edzői differenciált szakmai ismeretek specializációinak Budapest képzési helyen, magyar nyelven, nappali és levelező munkarendben történő indítása kezdeményezésének jóváhagyásáról a Pedagógiai és Pszichológiai Kar gondozásában, valamint erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról
  • CLXXIX/2020. (XII. 16.) Szen. sz. határozat edző alapképzési szak kajak-kenu, illetve kungfu specializációinak Szombathely képzési helyen, magyar nyelven, nappali és levelező munkarendben történő indítása kezdeményezésének jóváhagyásáról a Pedagógiai és Pszichológiai Kar gondozásában, valamint erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról
  • CLXXX/2020. (XII. 16.) Szen. sz. határozat az ELTE Doktorandusz Önkormányzat Alapszabálya módosításának jóváhagyásáról
  • CLXXXI/2020. (XII. 16.) Szen. sz. határozat tiszteletbeli doktori és professzori cím adományozásáról Dr. Johannes Hahn, a münsteri egyetem ókortörténet professzora részére a Bölcsészettudományi Karon  
  • CLXXXII/2020. (XII. 16.) Szen. sz. határozat tiszteletbeli doktori és professzori cím adományozásáról John T. Jost pszichológus, a New York University professzora részére a Pedagógiai és Pszichológiai Karon  
  • CLXXXIII/2020. (XII. 16.) Szen. sz. határozat tiszteletbeli doktori és professzori cím adományozásától Dr. Francisco Pina Polo ókortudós, a Zaragozai Egyetem professzora részére a Bölcsészettudományi Karon  
  • CLXXXIV/2020. (XII. 16.) Szen. sz. határozat tiszteletbeli doktori és professzori cím adományozásáról Prof. Dr. Dres. h.c. Andreas Voßkuhle részére az Állam- és Jogtudományi Karon
  • CLXXXV/2020. (XII. 16.) Szen. sz. határozat professor emeritus cím adományozásáról Dr. Mandják Tibor egyetemi tanár részére a Gazdálkodástudományi Intézetben
  • CLXXXVI/2020. (XII. 16.) Szen. sz. határozat professor emeritus cím adományozásáról Dr. Pete Péter egyetemi tanár részére a Társadalomtudományi Karon
  • CLXXXVII/2020. (XII. 16.) Szen. sz. határozat Dr. Fuglinszky Ádám egyetemi tanárnak a Tudományos Tanács tagjává megválasztásáról
  • CLXXXVIII/2020. (XII. 16.) Szen. sz. határozat címzetes egyetemi docensi cím adományozásáról dr. Bátki Anna pszichológus részére a Pedagógiai és Pszichológiai Karon
  • CLXXXIX/2020. (XII. 16.) Szen. sz. határozat címzetes egyetemi docensi cím adományozásáról Erdélyiné Mészáros Krisztina pszichológus részére a Pedagógiai és Pszichológiai Karon

2020.02.06.