2026. október 7–8-án az ELTE Lágymányosi Campusa adott otthont annak a nemzetközi workshopnak, amely az Európa és Közép-Ázsia közötti együttműködés megerősítését tűzte ki célul a klímakrízis és a romboló globális politikai folyamatok árnyékában. 

A Strengthening EU–Central Asia Cooperation in the Age of Climate Crisis and Wrecking-ball Politics című eseményt az ELTE Társadalomtudományi Kara és a Budapesti Corvinus Egyetem Közép-Ázsia Kutatóközpontja közösen szervezte. A kétnapos, angol nyelvű workshopon magas rangú diplomaták, politikai és egyetemi vezetők, elismert kutatók, valamint klíma- és vízügyi szakértők keresték a válaszokat a vízhiány okozta gazdasági, politikai és társadalmi kihívásokra, valamint elemezték az Európai Unió és Közép-Ázsia együttműködésének további lehetséges irányait. A találkozó egyúttal egy magyar–svéd–finn–kazah–üzbég vízgazdálkodás és vízdiplomácia mesterképzés projekt (Erasmus Mundus Joint Master Program in Water Governance and Water Diplomacy) kidolgozásának egyéves folyamatát is lezárta.

Készen a közös munkára

A workshop résztvevőit elsőként Szabari Vera, az ELTE Társadalomtudományi Kar általános és tudományos ügyekért felelős dékánhelyettese köszöntötte, és örömét fejezte ki, hogy a Kar otthont adhat a nemzetközi szakmai párbeszédnek és a közös munkának. Kajner Péter, az Élő Környezetért Felelős Minisztérium klímapolitikáért felelős helyettes államtitkára felütésként összefoglalta az idei nyár extrém hőségének és szárazságának tapasztalatait Magyarországon. Kitért az alvízi országok fokozott kiszolgáltatottságára, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a vízügyi kihívásokkal szembeni ellenálló képesség megfelelő monitoring rendszerek kialakításával és adatokra alapozott szakpolitikai döntéshozatallal erősíthető. Európa és Közép-Ázsia szakemberei szerinte sokat tanulhatnak egymástól. „Amikor minden széthullani látszik, az együttműködés stabilizáló erő lehet” – tette hozzá. 

Anel Bakytbekkyzi, Kazahsztán magyarországi nagykövete szerint is elérkezett a megoldások ideje: a fenntarthatatlan életmód következményeinek kezelésére tudományos eredményekre épülő, gyakorlati intézkedésekre van szükség. Kiemelte a kazah kutatóintézetek és szakmai szervezetek elismerésre méltó eredményeit, valamint a közép-ázsiai regionális együttműködés fontosságát. Hozzátette, hogy mindehhez pragmatikus megközelítésre és a digitális rendszerekben rejlő lehetőségek kiaknázására is szükség van. Aybek Shakhavdinov, Üzbegisztán magyarországi nagykövete az üzbég vízgazdálkodás kihívásai közül többek között a nyersanyagok feldolgozásához és a gyorsan gyarapodó lakosság ellátásához szükséges növekvő vízmennyiséget emelte ki. Sikerként értékelte az Európa és Közép-Ázsia közötti kapcsolatok erősödését. Kiemelte Magyarország partneri szerepét, példaként említve, hogy Üzbegisztán számára nagyon hasznosak a magyar atomenergetikai tapasztalatok. A nagykövet az üzbég elnököt idézve kijelentette, jelenleg az ország prioritása az oktatás.

Eduards Stiprais, az Európai Unió Közép-Ázsiáért felelős különleges képviselője arra hívta fel a figyelmet, hogy az elszigeteltség csak illúzió, egyik ország sem képes egyedül megoldást találni az egyre súlyosabb vízhiányra. A víz hatékonyabb felhasználásához azonban nemcsak az ökológiai, hanem a politikai kihívásokkal is foglalkozni kell, és szembe kell szállni a romboló jellegű, a természeti környezetre káros politikával. „De nem vagyunk tehetetlenek, hiszen a kihívások a változás katalizátorai is lehetnek” – jelentette ki. Mádlné Szőnyi Judit, az Eötvös Loránd Tudományegyetem általános ügyekért felelős rektorhelyettese – egyben geológiaprofesszor – beszédében kiemelte a felszín alatti vízkészletek stratégiai jelentőségét, és utalt a Budapesten néhány héttel korábban megrendezett, mintegy hetven ország részvételével zajló talajvízügyi kongresszus eredményeire is. A rektorhelyettes az ELTE Fenntarthatósági Zászlóshajó Programjának bemutatásával érzékeltette, hogy az egyetemen a kutatás és az oktatás egyaránt kiemelt figyelmet fordít a fenntarthatóságra. Az interdiszciplináris jellegű nemzetközi képzési együttműködéseket (CHARM-EU, Erasmus Mundus) szintén e törekvések fontos részének nevezte.

A helyzet drámai

Az emberiség súlyos problémákkal szembesül a következő évtizedekben – ebben minden workshop-résztvevő egyetértett. Ahogyan arra Molnár Kata, a WaterLab társadalmi innovációs platform alapítója rámutatott, az extrém időjárás nemcsak a termelőknek okoz fizikai károkat, hanem megmutatkozik az élelmiszerárakban, az inflációban, a GDP-ben is, és szerteágazó társadalmi következményei vannak. Lux Ágnes gyermekjogi szakértő (ELTE TáTK) előadásában arra hívta fel a figyelmet, hogy a környezetkárosító tevékenység ellentétes a jövő generációk érdekeivel. A jelenlegi gyermekek egészségi állapotát pedig súlyosabban érinti a klímakrízis, ha lakóhelyükön nem fordítanak kellő figyelmet a tiszta ivóvíz biztosítására és a szennyvíz elvezetésére a WASH (Water, Sanitation and Hygiene) humanitárius alapelv alapján.  

Szathmáry Eörs evolúcióbiológus (ELTE TTK) szerint minden épeszű embernek látnia kell már, hogy a (hamarosan 2 földgolyónyi) fogyasztásunk nem fenntartható, az édesvíz fogy, a Föld biodiverzitása pedig gyorsan hanyatlik, egyre több a veszélyeztetett faj. Az akadémikus a billenőpontok szerepét hangsúlyozta: ha például a grönlandi jégtakaró olvadni kezd, utána hiába érjük el a korábbi klímacélokat, a folyamat így is megállíthatatlanná válik, és ha nem is az emberi fajt, de a mai, technológiailag fejlett társadalmakat elpusztíthatja.

Dauren Aben, a Kazah Stratégiai Kutatóintézet igazgatóhelyettese szerint nem azt kell a nyilvánosságnak közvetíteni, hogy a hőmérséklet nőni fog pár fokkal a bolygón, hanem arról kell beszélni, hogy nem lesz víz. Timár Gábor geofizikus (ELTE TTK) ezt a gondolatot előadásában magyar kontextusba is helyezte: az Aral-tó kiszáradása nem azt üzeni számunkra, hogy Magyarországon is olyan lesz az időjárás, mint Közép-Ázsiában, hanem azt mutatja meg, hogy mi történik a tavainkkal (például a Velencei-tóval), ha a klímaváltozás gyorsabb, mint amilyen ütemben a vízgazdálkodási rendszer alkalmazkodni tud a negatív vízmérleghez. Krasznai Márton, a Budapesti Corvinus Egyetem Közép-Ázsia Kutatóközpontjának tudományos igazgatója úgy fogalmazott, hogy nagyon sok földrajzi régióban már nem időleges vízhiány (vízstressz) van, hanem állandó vízhiány, vízcsőd, és már nem egy átmeneti válságról beszélünk, hanem arról, ami mostantól normálisnak számít. Azonban abban azért bízhatunk – idézte Samuel Johnsont –, hogy „ha egy ember tudja, hogy két hét múlva felakasztják, az csodálatosan összpontosítja a gondolatait”, vagyis az országok rá lesznek kényszerítve a fókuszált cselekvésre.

Épülő kapcsolatok 

Szathmáry Eörs szerint Európa erősségei jelenleg az intézmények kiépítettsége, az adatok elérhetősége és a célzott finanszírozás lehetősége, Közép-Ázsia ellenben nagy tapasztalattal bír a közösségi öntözési rendszerek, a szárazsághoz alkalmazkodó mezőgazdasági megoldások és a helyreállítás terén. 

Európa és Közép-Ázsia egyre több lehetőséget lát az együttműködésre – fejtette ki előadásában Valijon Khoshimov, az Üzbég Külügyminisztérium alá tartozó Külpolitikai Tanulmányok és Nemzetközi Kezdeményezések Központjának igazgatóhelyettese is, elemezve a 2025 tavaszán tartott EU–Közép-Ázsia csúcstalálkozóhoz és a Szamarkandi Nyilatkozat aláírásához vezető utat, és ezek történelmi jelentőségét. Aigerim Abdrashitova, a Kazah Stratégiai Tanulmányok Intézete Politikai Kutatások Főosztályának vezető elemzője is arról számolt be, hogy a KazISS által 2023 és 2026 között, szakértők körében végzett kérdőíves kutatások alapján is növekszik az Európával való együttműködés támogatottsága.

Róna Ottó, Magyarország volt kazahsztáni nagykövete kiemelte, hogy a 2010-es évek óta a globális gazdaságba aktívan bekapcsolódó Kazahsztánnal és Üzbegisztánnal Európának érdemes kölcsönösen hasznos megállapodásokat kötnie. Seremet Sándor, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója ezt azzal egészítette ki, hogy ha Európa olyan feltételeket szeretne szabni a közép-ázsiai országoknak, amelyek számukra irreálisnak tűnnek, akkor elveszítheti a befektetési lehetőségeket, hiszen a régiónak – földrajzi elhelyezkedése okán – számos más partner is rendelkezésére áll (Oroszország, Kína, Törökország). A workshopon Kránitz Péter, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója sikeres, az EU által is támogatott közép-ázsiai projektként említette a tádzsikisztáni Rogun vízerőmű építését. Több előadásban is szó volt a Középső Folyosóban, vagyis a Transzkaszpi Nemzetközi Szállítási Útvonalban rejlő lehetőségekről, bár az energetikával és nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó Szabó John (ELTE TáTK) szerint reálisabb, ha a két régió inkább a tudásmegosztásra épít, mivel a nyersanyagok nagy távolságra történő szállítása komoly infrastrukturális és logisztikai nehézségekbe ütközhet.

Természetesen a közép-ázsiai országoknak egymással is egyre szorosabb kapcsolatot kell kiépíteniük, hiszen – ahogy előadásában Rosta Miklós, a Budapesti Corvinus Egyetem Közép-Ázsia Kutatóközpontjának ügyvezető igazgatója is fogalmazott – „a nemzeti vízgazdálkodástól el kell mozdulni a hálózati kormányzás irányába”, illetve a formális intézményrendszert (amelynél a szabályok gyorsan változhatnak) ki kell egészíteni informális gyakorlatokkal is, melyek általában tartósabbak. Szathmáry Eörs előadásában hangsúlyozta, a jó együttműködés feltétele – bármelyik régióban –, hogy a felek gyakran találkozzanak, közös rendszereket működtessenek, és megbüntessék azt, aki megszegi a szabályokat, hiszen a bizalom alapfeltétel; kiépítése hosszú időt vesz igénybe, miközben egy pillanat alatt elveszhet.

A közép-ázsiai diplomáciai kihívások egyik különösen komplex példája az afganisztáni Qosh Tepa öntözőcsatorna jelenleg is folyó építése, melyről Iskandar Abdullaev, a Nemzetközi Vízgazdálkodási Intézet taskenti irodájának vezető kutatója számolt be. Ebben az esetben azért nehéz Afganisztánnal egyezségre jutnia az érintett – a csatorna működése miatti vízhiánytól tartó – országoknak, mert a tálib kormányt nem kötik aláírt egyezmények, és a legtöbb ország nem ismeri el.

Sokféle út van, ne várjunk tovább

Asit K. Biswas professzor, a Harmadik Világ Vízgazdálkodási Központjának alapítója arra biztatta a workshop résztvevőit online előadásában, hogy évek múlva megjelenő, alig valaki által olvasott tanulmányok készítése helyett próbáljanak inkább a döntéshozókra és a nyilvánosságra hatni, ötleteiket rögtön a gyakorlatban megvalósítani. A szingapúri Lee Kuan Yew Közpolitikai Iskola, valamint a Glasgow-i Egyetem vendégprofesszora szerint azoktól az országoktól kell tanulni, amelyeknek már hosszú távú, évtizedekre szóló vízstratégiájuk van, valamint azoktól, amelyek saját nemzeti vagy helyi megoldások kidolgozására törekszenek. 

Biswas professzor kijelentette, „a vízgazdálkodás nem atomfizika”, a hatékony vízhasználat lehetőségei már rendelkezésre állnak a szakirodalomban, csak mindenhol ki kell választani az országhoz illeszkedő, ott megvalósítható módszereket. Példaként említette Kínát, ahol a súlyosan szennyezett vizeket nagyon kemény központi intézkedésekkel tisztították meg az elmúlt években, illetve Namíbia fővárosát, ahol már az 1960-as években sikeresen megoldották a lakossági szennyvíz ivóvízként való újrahasznosítását. Nem az a kérdés, hogy melyik ország mennyire vízhiányos régen elavult mutatók szerint – hangsúlyozta Biswas –, hanem az, hogy melyik tudja megoldani, hogy a lakossága, mezőgazdasága, ipara hatékonyabban használja a vizet.

Az állam azonban nem minden esetben képes hatékony megoldásokat találni. Ahogyan az Krasznai Márton bevezető előadásában elhangzott, a neoliberális politika eleve sérülékennyé tette a vízszektort Európában. Margaret Thatcher kormánya például a ’80-as években privatizálta a vízszolgáltatást, ez pedig oda vezetett, hogy ma a folyókba, tavakba és tengerpartokra rendszeresen szennyvíz ömlik. Molnár Kata előadásának egyik központi gondolata az volt, hogy nemcsak a vízdiplomaták vagy politikai döntéshozók rendelkeznek befolyással arra, hogy ki és milyen áron jut vízhez. A bankok például még ma is sokszor annyi pénzt adnak környezetkárosító tevékenységekre, mint fenntartható projektekre – jelentette ki Molnár –, tehát előremutató lenne a pénzügyi, az ipari, a tudományos és a civil szektort is bevonni az egyeztetésekbe, nem csupán az állam képviselőit. 

Sokoldalú szakemberek képzése

Az egyik legfontosabb lépés egy megújult szemlélet átadása lehet a következő generációnak. Az Erasmus Mundus Design Measures pályázat támogatásával felépített Vízgazdálkodás és vízdiplomácia mesterképzést magyar, svéd, finn, kazah és üzbég egyetemek dolgozták ki. A program egyik legfontosabb célja, hogy a mérnöki és természettudományi ismereteket társadalomtudományi tudással is kiegészítse, és a végzősöket olyan szakértői csapatok kialakítására készítse fel, amelyek tagjai hatékonyan együttműködve, egymást támogatva képesek megbirkózni a vízszektor egyre összetettebb kihívásaival. 

Abdulhakim Salokhiddinov, a Taskenti Öntözési és Mezőgazdasági Gépesítési Egyetem rektorhelyettese és Elshod Umarov, a taskenti Északi Nemzetközi Egyetem Gazdaságtudományi és Pedagógiai Kar dékánja is jelen voltak a budapesti workshopon, hogy egyeztessenek a további gyakorlati teendőkről a frissen kidolgozott, hamarosan elinduló vízgazdálkodás és vízdiplomácia mesterképzéssel kapcsolatban. 

Az ilyen tematikájú képzések iránti növekvő érdeklődést erősítette meg Kamshat M. Tussupova, a Kazah Nemzeti Vízgazdálkodási és Öntözési Egyetem rektora, aki intézménye és a Budapesti Corvinus Egyetem 2025-ben indított, kettős diplomát adó képzésének eredményeiről számolt be.

Krasznai Márton az eddigi tapasztalataival kapcsolatban elmondta, hogy a kiemelten üzleti profillal rendelkező Budapesti Corvinus Egyetem önképén is változtat egy vízzel kapcsolatos képzési program. Segít abban, hogy még többen megértsék: nem a társadalomnak kell a piacot szolgálnia, hanem a piacnak a társadalmat. Már nem a növekedés a fő cél, hanem a fenntarthatóság. Az ELTE által vezetett konzorcium segítségével ez az üzenet a következő években még több hallgatót tud majd elérni az Európai Unióban és Közép-Ázsiában egyaránt.