Egy kettétört csont a Magyar Természettudományi Múzeum gyűjteményéből segített megérteni, hogyan nőhetett hatalmasra a Deinotherium, egy ősi kihalt ormányos. Francia és magyar paleontológusok nemrég publikálták eredményeiket egy nemzetközi szaklapban. A kutatómunkában nemcsak tudományos vizsgálatok, hanem egy archív filmhíradó is szerepet kapott.
Dr. Camille Bader (a tanulmány első szerzője), a párizsi Francia Természettudományi Múzeum kutatója ősi ormányosok leleteit vizsgálta múzeumi gyűjteményekben. Amikor ellátogatott a Magyar Természettudományi Múzeumba (Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ), a raktárban felfigyelt egy hatalmas, ismeretlen eredetű combcsontra.
A töredékes és hosszában kettéhasadt combcsont egy miocén időszaki Deinotherium giganteum-tól származott, egy olyan ősi ormányostól, amelynek marmagassága a 4 métert, testtömege akár a 13 tonnát is elérhette. A fajt különleges lefelé görbülő agyarak jellemezték, innen ered magyar elnevezése, a „kapafogú őselefánt”. A ritka végtaglelet tudományos jelentőségét éppen töredékessége adta: mivel ketté van hasadva, költséges CT használata nélkül is tanulmányozható volt belső szerkezete, elsőként betekintést nyújtva abba, hogyan alkalmazkodott ennek az ősi ormányosnak a csontszerkezete hatalmas testtömegéhez.
A kapafogú őselefánt (Deinotherium giganteum) kettéhasadt combcsontjának részei és a csonton belül a tömör és szivacsos állomány eloszlása
A tanulmány feltárta, hogy a combcsont belső szerkezete a nagy testtömeghez való alkalmazkodás várható jeleit mutatja, például, hogy a szivacsos csontszövetet alkotó gerendák (trabekulák) a talajra merőlegesen rendeződnek benne, így segítve a mechanikai terhelés elosztását. Azonban a Deinotherium combcsontja vastagabb csontfallal rendelkezik a kisebb ormányosokhoz (például egyes mamutokhoz vagy a ma élő elefántokhoz) képest, ami összefügghet a testtömeg különbségeivel, illetve azzal, hogy az ormányosok különböző csoportjai eltérő módokon alkalmazkodtak a nagy súly viseléséhez.
Az óriás kapafogú őselefánt (Deinotherium giganteum), egy gyapjas mamut (Mammuthus primigenius) és egy ember (~170 cm) mellett (illusztráció: Pecsics Tibor - @griffworkshop5)
Fennmaradt feljegyzések hiányában a csont pontos lelőhelye és története feledésbe merült. Azonban Segesdi Martin, az ELTE doktorjelöltje és Dr. Gasparik Mihály, a gyűjtemény kurátora (a tanulmány társszerzői) megkísérelték kideríteni annak eredetét. A múzeum egykori kiállításairól készült archív fotókon, valamint egy 1961-ben készült filmhíradón be tudták azonosítani a végtagcsontot még ép állapotában (0:39-től, filmhiradokonline.hu), sőt, ezek alapján további hozzá tartozó csontokra és töredékekre is rábukkantak a gyűjteményben. A régi fotókról leolvasható tárgyfeliratok alapján tisztázódott, hogy a Deinotherium Nántűről (Szatmár megye, Románia) került elő, kora pedig nagyjából 11,6 és 6 millió év közöttire tehető.
A Deinotherium hátsó végtag csontjai (még egyben) egy 1961-es filmhíradó felvételen (0:39-től, filmhiradokonline.hu). A csontok egykor a Magyar Természettudományi Múzeum “A Föld és az élet fejlődéstörténete” című kiállításán voltak láthatóak
A tanulmány rávilágít arra, hogy a természettudományos gyűjtemények ajtói mögött számtalan el nem mesélt történet rejtőzik, amelyek új megvilágításba helyezhetik bolygónk múltját.
A tanulmány elérhető:
Borítókép: Óriás kapafogú őselefánt (Deinotherium giganteum) rekonstrukciója (illusztráció: Pecsics Tibor - @griffworkshop5))