ELTE Innofair 2026ELTE Innofair 2026

Az ELTE Innofair 2026 az Eötvös Loránd Tudományegyetem innovációs és ipari kapcsolatait bemutató kiemelt eseménye, amely hidat képez az egyetemi tudás és a piaci szereplők között.

Időpont: 2026. szeptember 30 - október 1.
Helyszín: ELTE Lágymányosi Campus Északi Tömb - 1117 Budapest, Pázmány Péter sétány 1/A

Az ELTE Innofair 2026 az Eötvös Loránd Tudományegyetem egyik legjelentősebb innovációs eseménye, amely hidat teremt az egyetemi tudományos élet, a kutatás-fejlesztés és az ipari szereplők között. A rendezvény célja, hogy átfogó képet adjon a részt vevő vállalatok és kutatócsoportok tevékenységéről, bemutassa a legfrissebb innovációkat, és új lehetőségeket nyisson a közös fejlesztésekhez, kapcsolatépítéshez.

Az ELTE Innofair 2026 teret ad a párbeszédnek, a tudástranszfernek és a közös gondolkodásnak – mindazoknak, akik hisznek az egyetem és az ipar együttműködésében.

„Azt tapasztaljuk, hogy mind az egyetemi kutatók, mind a pályakezdési lehetőségeket kereső hallgatók számára hatalmas jelentőséggel bír annak megértése, hogy a Richter mint a régió legnagyobb innovációs centruma és egyben legnagyobb kiválósági alapú multidiszciplináris kutatási bázisa milyen értékkínálattal és értékigénnyel tud számukra partnerségi és karrierépítési lehetőségeket kínálni. A tavalyi esemény ékesen bizonyította, hogy ezeknek a kérdéseknek a transzparens diszkussziója igazi win-win-win helyzetet teremt mindhárom szereplő (egyetemi hallgatók, egyetemi kutatók, ipari kutatók) számára.”

– Prof. Dr. Szántay Csaba, tudományos főtanácsadó, egészségügy- és oktatástámogatási vezető, Richter Gedeon Nyrt.

A rendezvény célja

  • Bemutatni az ELTE-n folyó kutatások és fejlesztések sokszínűségét, valamint a vállalati innováció legfrissebb irányait.

  • Elősegíteni, hogy hallgatók, doktoranduszok, kutatók és oktatók közvetlen kapcsolatba kerüljenek a vállalati szférával.

  • Támogatni új ipari-akadémiai együttműködések kialakulását, mentorált szakmai kapcsolatokat és gyakorlati lehetőségeket.

  • Inspiráló találkozási terepet biztosítani hallgatók és kutatók számára, ahol szakmai párbeszéd alakulhat ki és jövőbeli karrier- vagy kutatási lehetőségek nyílhatnak meg.

Kiknek szól az ELTE Innofair 2026?

Ez az esemény minden érdeklődő számára nyitott, különös tekintettel:

  • Hallgatóknak – akik szeretnék felfedezni a tudományos pálya, a kutatás és az ipari együttműködések világát;

  • Kutatóknak és oktatóknak – akik új partnereket, ipari szereplőket keresnek közös projektekhez;

  • Vállalatoknak és szervezeteknek – akik innovatív megoldásokat, tehetségeket és kutatási együttműködéseket kívánnak találni;

  • Minden érdeklődőnek, aki kíváncsi a legfrissebb kutatási trendekre, technológiai újításokra és a tudomány-ipar kapcsolatára.

Program 

A rendezvény két napon keresztül várja az érdeklődőket a Lágymányosi Campusz Északi Épületében. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött!

Október 1-jén egésznapos Expo lesz a Gömb aula területén, ahol a látogatók cégekkel és kutatócsoportokkal találkozhatnak

Szeptember 30-án és október 1-jén kutatóink workshopokat és kerekasztal-beszélgetéseket szerveznek az alábbi beosztás szerint.

2026. Szeptember 30. Szerda

10:00-12:00 Miért döcög az ipari digitalizáció?

Az ipari digitalizáció ugyan kiemelt terület (pl. I4.0, smart factory, AI), de nem esik róla szó, hogy 15 éve miért nincs áttörés és a projektek többsége miért csak látszatmegoldás szintig jut. 

A workshop célja, hogy a résztvevőknek bemutassuk a digitalizációs folyamatok lépéseit, kiemelve az alkalmazott kutatás során elkövetett gyakorlati hibákat. 

Valamint ipari K+F példákat ismertessünk egy magyar tulajdonú gyártócég esetén, kiemelve a nehézségeket, illetve a formálódó kutatási keretrendszert, ami támogathatja a digitalizációs projektek sikerességét. 

A keretrendszer célja, hogy elősegítse az ipari és akadémiai szereplők közötti együttműködés erősítését, közös alkalmazott kutatási és fejlesztési projektek kialakításán keresztül. 

Szervező: Andó Mátyás, ELTE IK 

Regisztráció: https://elte.hu/form/innofair-2026-programok 

10:00–14:00 A számok mögött – Közvélemény-kutatások a 2026-os választás után – A survey adatok minőségének aktuális kihívásai 

A 2026-os országgyűlési választást követően különösen időszerű közösen áttekinteni, mit tanulhatunk a kampány során megjelent közvélemény-kutatásokból. 

A workshopon kutatók, közvélemény-kutató intézetek, valamint a kutatási eredményeket a médiában, a közpolitikai döntéshozatalban és más területeken felhasználó szereplők osztják meg tapasztalataikat és szempontjaikat. 

A szakmai eszmecserét kerekasztalbeszélgetés is segíti. 

A rendezvény nem csupán a szakma képviselőinek szól: várjuk mindazokat, akik érdeklődnek a közvélemény-kutatások működése iránt, és szeretnék jobban megérteni, mi áll a nyilvánosságban megjelenő eredmények mögött. 

A résztvevőkkel közösen keressük a választ arra, hogyan tehetők a kutatások átláthatóbbá, összehasonlíthatóbbá és felelősebben értelmezhetővé. 

A workshop célja, hogy a különböző nézőpontok találkozásából olyan közös szempontok és lehetséges szakmai irányok rajzolódjanak ki, amelyek hozzájárulhatnak a közvéleménykutatások megbízhatóságához és hiteles nyilvános bemutatásához. 

Szervező: Szeitl Blanka és az ELTE Survey Methods Room Budapest, ELTE TáTK 

Regisztráció: https://elte.hu/form/innofair-2026-programok 

13:00–16:00 Soft skills applied in research and business – how soft skills acquired in higher education can be benefited lifelong in professional life

International experiences from pilot teaching and learning programs 

Overall, the workshop aims at fostering international collaboration and to show how a wide range of educational initiatives students can interact with and build lasting partnerships among different sectors and countries. 

The scope of workshop presenters is to show their expertise related to innovative teaching and learning environments, specifically their experiences with pilot learning and teaching programs and how to develop pilot programs in higher education. The workshop will be held in English language. 

The workshop aims at providing a wide scope how to prepare higher education students for real work life situations while obtaining a university degree successfully. We’d also give a perspective on how to upskill the existing body of employees in higher education institution surrounding these students in order to achieve the goal of students success. 

Last but not least, we’d like to provide international research evidence related the topic how soft skills can be benefited lifelong in the workforce beyond the education facilities. 

We invite experts who teach and train higher education students, who develop curricula institution-wide and teach leadership, who carry out international projects aiming at developing teaching staff and who touch the public education system nationwide and prepare for the future. 

Speakers: 

  • Dr. Takács Rita, ELTE, Faculty of Informatics, Assistant Professor, Head of Student Support Centre, Counselling Psychologist 

  • Lucas Müller, CENTRAL Leadership Program pilot program participant, PhD Student and Research Fellow, Humbold Univesität zu Berlin 

  • Turóczi Hajnalka, Pathway to Business Program pilot program participant, PhD Student, Budapest University of Technology and Economics, Psychologist 

  • One online participant from abroad - name and institution is in progress 

Workshop lead: Viktória Nagy, PhD Candidate, ELTE Faculty of Informatics, Informatics Methodology School, Work and Organisational Psychologist 

Registration: https://elte.hu/form/innofair-2026-programok 

13:30–15:30 Hangot mindenkinek! Nyelvtechnológia, beszédfelismerés és AAC a gyakorlatban

A workshopon mind a beszédtechnológia gyakorlati, ipari alkalmazásaiból bemutatunk néhányat, mind a terület akadémiai, kutatási hátterét igyekszünk demonstrálni. Az előadásokat tartó szakemberek a data science, illetve a mesterséges intelligencia kutatás és alkalmazás, a nyelvtechnológia tématerületeken sok évtizedes tapasztalatokkal, illetve akadémiai háttérrel rendelkeznek.

A projekt célja, hogy a nyelvtechnológia és a gépi beszédfelismerés eszközeivel támogatást nyújtson a beszédben akadályozott embereknek. A workshopon az ezzel kapcsolatos nyelvtechnológiai fejleményeket és kihívásokat tekintjük át, 2026. szeptember 30-án, az ELTE Lágymányosi Campusán.

Mi az AAC?

Az AAC (Augmentatív és Alternatív Kommunikáció) gyűjtőfogalom azokra a módszerekre és eszközökre, amelyek a beszéd nélkül vagy korlátozottan kommunikáló emberek – például egyes mozgás- vagy értelmi fogyatékossággal, autizmus spektrumzavarral, afáziával vagy dizartriával élők – számára teszik lehetővé a kifejezést. Ide tartoznak a képes kommunikációs táblák éppúgy, mint a szemmozgás- vagy érintésvezérelt, szöveget beszéddé alakító digitális alkalmazások. A nyelvtechnológia és a gépi beszédfelismerés fejlődése az utóbbi években jelentősen bővítette az AAC-eszközök lehetőségeit, különösen a magyar nyelvű, könnyen hozzáférhető megoldások terén – ilyen a workshopon is bemutatott Talkie alkalmazás.

A workshop programja

  • Beszédfelismerés – általános áttekintés és ipari kitekintés – Fegyó Tibor és szerzőtársai (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem – Villamosmérnöki és Informatikai Kar – Távközlési és Mesterséges Intelligencia Tanszék; SpeechText Kft.) átfogó képet adnak a gépi beszédfelismerésről, majd rövid ipari kitekintésként bemutatják a dizartriás, nehezen érthető beszéd felismerésének kihívásait és eredményeit.

  • A robot kérdezőbiztos – kutatói előadás – Kovács-Ördög Zita (adattudós, Clementine / Minerva Intézet) bemutatja a robot kérdezőbiztos fejlesztésének tapasztalatait és a mesterségesintelligencia-alapú adatfelvétel gyakorlati alkalmazásait, kitérve a fogyatékossággal élők kommunikációjához kapcsolódó vonatkozásokra is.

  • Talkie – élő bemutató – Répási Zoltán (hahodori) bemutatja a Talkie nevű, böngészőalapú AAC-alkalmazást és az azzal szerzett tapasztalatokat: egy konkrét, gyakorlati megoldást, amely a fogyatékossággal élő emberek és családtagjaik mindennapi kommunikációját könnyíti meg.

A Keszi Roland (ELTE) moderálásával zajló workshopot 

  • Fegyó Tibor (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem – Villamosmérnöki és Informatikai Kar – Távközlési és Mesterséges Intelligencia Tanszék) és szerzőtársai, 

  • Kovács-Ördög Zita (adattudós, Clementine / Minerva Intézet) 

  • és Répási Zoltán tartják. 

A projektben részt vevők anyagi támogatás igénylése nélkül, a fogyatékossággal élő személyek élethelyzetének javítása céljából, elkötelezett önkéntesként vesznek részt a projektben. Célunk, hogy összekapcsoljuk a kutatást, az ipart és a civil innovációt, új együttműködéseket indítsunk el ezen a fontos területen.

Regisztráció: https://elte.hu/form/innofair-2026-programok 

14:00–15:00 AI EDIH promptolási kedvcsináló

„A mesterséges intelligencia nem fogja elvenni a munkádat – de valaki, aki nálad jobban promptol, igen!” 

Kedves vállalkozók, tanárok és egyéb közalkalmazottak! 

Eleged van már abból, hogy a ChatGPT úgy beszél veled, mint egy túlbuzgó amerikai marketinges? 

Unod, hogy az MI néha olyan magabiztosan hazudik (hallucinál) neked nem létező jogszabályokról vagy könyvekről, mintha maga írta volna őket? Vagy egyszerűen csak szeretnéd, ha a napi 2 órás adminisztrációt végre le tudnád tudni 10 perc alatt? 

Gyere el az AI EDIH: Promptolási kedvcsináló című, pörgős, 60 perces interaktív műhelyünkre, ahol megmutatjuk, hogyan idomítsd be a saját „digitális gyakornokodat”! 

Mit kapsz 60 perc alatt? (Ígérjük, nulla kódolás, 100% gyakorlat!) 

  • Vállalkozóknak: Megtanuljuk, hogyan írhatsz olyan hírlevelet vagy közösségi média posztot, ami nem hangzik robotikusan – és hogyan szúrhatod ki a „túl szép, hogy igaz legyen” jellegű, csaló B2B ajánlatokat! 

  • Tanároknak / pedagógusoknak: Kapsz egy zseniális, azonnal tanterembe vihető 10 perces interaktív játékot, amivel a diákjaidat egy életre beolthatod az online álhírek és a hallucinációk ellen! 

  • Közalkalmazottak: Megmutatjuk, hogyan fordíthatod le a száraz, bürokratikus hivatali bikkfanyelvet barátságos, lakosságbarát szöveggé mindössze 10 másodperc alatt. 

🔥 A FŐATTRAKCIÓ: A nagy „Hallucináció-vadászat”! Nemcsak magyarázunk: a workshop közepén közösen csapdába csaljuk az MI-t! Generálunk egy vérprofi módon felépített csaló levelet, majd a résztvevőkkel közösen, egy speciális „detektív prompt” segítségével kényszerítjük a gépet arra, hogy saját maga leplezze le a saját hazugságait. 

🛡️ Kiberbiztonság és GDPR „okosba’” Megtanuljuk, hol van az a határ, amit soha nem léphetünk át a személyes adatok betáplálásakor (hogy az ügyfelek adatai biztonságban maradjanak), és miért az emberé a végső felelősség (Human-in-the-loop). 

Ne hagyd, hogy az MI hallucináljon helyetted – tanuld meg irányítani! 

Aki megtartja: Turcsányi-Szabó Márta, habilitált egyetemi docens 

Regisztráció: https://elte.hu/form/innofair-2026-programok 

14:00-16:00 Angol szaknyelvi és tudományos nyelvhasználat fejlesztése a felsőoktatásban: adaptív digitális és MI-alapú módszerek

A workshop középpontjában az áll, hogy a digitális technológiák miként támogathatják a felsőoktatási szaknyelvi és tudományos nyelvhasználat fejlesztését. 

A Nyelvhasználat felsőfokon kutatási projekt eredményeire építve a résztvevők megismerhetik a technológiailag támogatott autonóm nyelvtanulás modelljét, az oktatói és hallgatói igények adatvezérelt feltérképezésének eredményeit, valamint az ezekre épülő innovatív fejlesztési megoldásokat. 

A workshop kiemelt fókusza a digitális tananyagok, az adaptív tanulási utak és a személyre szabott tanulási környezetek alkalmazása, amelyek új lehetőségeket kínálnak a szaknyelvi kompetenciák hatékony fejlesztésére. 

Az interaktív program során a résztvevők saját intézményi környezetükben is hasznosítható technológiai alapú fejlesztési ötleteket dolgozhatnak ki. 

Előadók: Albert Ágnes, Csizér Kata, Katona László, Tartsay Németh Nóra, Wind Attila, ELTE BTK 

Regisztráció: https://elte.hu/form/innofair-2026-programok 

14:30–17:30 From Real-Time Experience to Real-World Impact: Experience Sampling Research at ELTE

Experience Sampling Methodology (ESM) and related intensive longitudinal approaches are transforming the study of human behavior, emotion, and cognition. By repeatedly assessing experiences, activities, and contextual factors in daily life, these methods provide ecologically valid insights that cannot be captured through traditional cross-sectional or laboratory-based research alone. While this approach has revolutionized affective science and mental health research in the past decades, its potential remains to be exploited in the study of other aspects of health and societal dynamics. 

By bringing together researchers from psychology, social sciences, health sciences, data science, and related fields, the workshop will demonstrate how these methods can generate novel scientific insights while addressing real-world societal challenges. The program will combine methodological perspectives, research applications, technology demonstrations, and interactive discussions to foster new collaborations within ELTE and across the broader regional research ecosystem.

The workshop is intended for researchers, doctoral students, data scientists, and innovation partners interested in leveraging real-time behavioral data to advance both scientific discovery and societal impact.

Experience sampling expertise at the Institute of Psychology, ELTE, will be presented by Prof. Gyöngyi Kökönyei, Dr. Natália Kocsel, Dr. Lilla Kovács, Dr. Péter Simor, Miha Likar, Dr. Bertalan Polner, and Dr. Tamás Nagy. 

After a coffee break, Dr. Adam Kurilla (Comenius University Bratislava) will present how experience sampling can advance mental health, and Dr. Merijn Mestdagh (m-Path / KU Leuven) will discuss novel trends and challenges in daily life assessment. The workshop will conclude with a roundtable discussion.

Organiser: Bertalan Polner, ELTE PPK 

Registration: https://elte.hu/form/innofair-2026-programok 

15:00–18:00 Kreatív és hatékony AI használat: vibe coding által támogatott kétszintű munkafolyamatok

A szokványos AI-használat általában arról szól, hogy közvetlenül a végeredményt rendeljük meg egy generatív modelltől: képet generáltatunk, szöveges összefoglalót íratunk, vagy épp egy játékprogramot alkotunk vibe coding segítségével. 

Ezen a workshopon túllépünk a hagyományos megközelítésen, áttekintjük, hogy milyen kreatív módokon használható még az AI, és hol van nagy erősség abban, ha nem közvetlenül a végterméket kérjük tőle. A vizsgált kétszintű problémamegoldási stratégia lényege, hogy az AI-t egy köztes segítő automatizmus vagy egyedi célszerszám legyártására használjuk, ami segíthet ötvözni a kreatív ötleteket az automatikus és precíz megvalósítással. 

Mindezt igyekszünk demonstrálni minél szélesebb felhasználási területeken: az irodai munkától az infografikán át a tudományos alkalmazásokig. A program során kiemelt szerepet kapnak kutatói munkához kapcsolódó esettanulmányok és adatbiztonsági szempontok, hiszen abban az esetben, ha nem magát a végterméket, hanem a célszerszámot gyártatjuk le az AI-jal, az érzékeny céges, vagy kutatási adatainkat nem kell kiadnunk harmadik félnek, mert az elkészült célszerszám helyben, házon belül végzheti el adott esetben az adatok feldolgozását. 

A workshopon való részvételnek nem feltétele semmiféle előismeret. A workshop egy vibe coding általános bevezetővel kezdődik sok praktikus tanáccsal, amiket teljesen kezdők is haszonnal alkalmazhatnak, majd ezt követik speciálisabb példák különböző területekről, amelyek bemutatják a vibe coding alkalmazását kétszintű problémamegoldási folyamatokban. 

Előadó: Gáspár Merse Előd, ELTE IK

Regisztráció: https://elte.hu/form/innofair-2026-programok 

2026. október 1. csütörtök

10:00–12:00 Precision Psychiatry within Reach: Development and application of predictive models for psychiatry utilizing Danish Big Data resources

Towards a Precision Psychiatry Ecosystem

EventTowards a Precision Psychiatry Ecosystem workshop at ELTE INNOFAIR 2026
Date and time1 October 2026, 10:00-12:00 CEST
VenueELTE Lágymányos Campus, Northern Building, 1117 Budapest, Pázmány Péter sétány 1/A; Library of the Department of Artificial Intelligence, Room 7.92-7.94
FormatHybrid; online access details will be sent to registered participants
ParticipationFree of charge; registration is required

How could speech, social interaction and other behavioural signals help clinicians recognise changes in mental and cognitive health?

The Towards a Precision Psychiatry Ecosystem workshop explores how artificial intelligence and digital measures could complement clinical expertise in mental health, neurodevelopmental and neurodegenerative conditions. The discussion will span spontaneous speech and Speech Gap measures, multimodal behaviour analysis, biological and precision psychiatry, avatar-based interaction, clinical validation and responsible healthcare innovation.

The event will also introduce the Precision Psychiatry Ecosystem, a developing collaborative framework for researchers, clinicians, technology developers and innovation partners in Hungary and abroad. Its purpose is to connect complementary expertise, identify feasible joint projects and build the conditions for multilingual, clinically grounded research.

These approaches are intended to quantify information pieces and assist, not replace, clinicians. The workshop will therefore address reliability, interpretability, privacy, data protection, ethics, regulation and the practical demands of evaluation in real healthcare settings.

Organizer and moderator: András Lőrincz, PhD, habil.

Registration: ELTE INNOFAIR 2026 registration

Presenters and presentation topics

Speaker and affiliationPresentation

Professor Michael Eriksen BENROS, MD, PhD  |  Online

Professor, Department of Clinical Medicine, University of Copenhagen; Head of Biological and Precision Psychiatry, Copenhagen University Hospital - Mental Health Services

LinkedIn  |  Google Scholar

Biological and Precision Psychiatry: From Large-Scale Health Data to Personalised Mental Healthcare in Denmark

Gábor Gosztolya, PhD  |  In person

Associate Professor, Department of Artificial Intelligence, University of Szeged; Senior Research Fellow, HUN-REN-SZTE Artificial Intelligence Research Group

LinkedIn  |  Google Scholar

Speech Gap for Less-Resourced Languages: Bridging English and Hungarian in Clinical Speech Analysis

András Lőrincz, PhD, habil.  |  In person

Founder, Neural Information Processing Group, Department of Artificial Intelligence, ELTE Faculty of Informatics

LinkedIn  |  Google Scholar

Building a Precision Psychiatry Ecosystem: Multimodal Clinical AI, Avatars, and Human-AI Interaction

Bruno Carlos dos Santos Melício, PhD  |   Online

Postdoctoral Researcher, Institute of Intelligent Systems and Robotics, Sorbonne University

LinkedIn  |  Google Scholar

Multimodal Behaviour Analysis for Clinical Assessment

Erik Szabó   |  In person

CEO and Founder, White Unicorn and Goroid Venture Studio

LinkedIn

From Research to Healthcare Innovation: Ecosystem Building, Investment, and Implementation

Professor Zsolt Unoka, MD, PhD  |  In person

Professor, Department of Psychiatry and Psychotherapy, Semmelweis University

LinkedIn  |  Google Scholar

Clinical Perspectives on Digital Biomarkers in Psychotherapy and Personality Disorders

 

 

 

 

Organiser: András Lőrincz, ELTE IK

Registration: https://elte.hu/form/innofair-2026-programok 

10:00–13:00 AI Tutors in Higher Education—Three Years of Research Experience

For the past three years, our “AI in Higher Education” research group at ELTE Faculty of Social Sciences has been collaborating with the founders of goschool.ai to develop an AI tutor for higher education. 

The tutor is now used by 75 instructors across 15 institutions in 3 countries in 200 courses. It is based on Retrieval Augmented Generation (RAG) technique and offers educators a range of flexible solutions to help them achieve their pedagogical goals. 

Our research group works from the premise that AI is already entering education, whether or not educators notice. This shift calls for renewing how we teach. 

Our empirical field is the database of student-AI conversations, which functions both as an experimental environment and a research corpus. These interactions reveal learning patterns under natural conditions, which questionnaire-based or laboratory studies rarely provide. We examined the functioning of the AI tutor and any potential hallucinations, analyzed the chat logs using both qualitative and quantitative approaches. We identified different learning strategies in the use of the tutor’s services by comparing courses across various academic disciplines. We examined the tutor’s language use and students’ tendency to anthropomorphize the AI. We worked in an interdisciplinary team involving some of the course instructors, as well as an educational pedagogy expert, an IT expert, a linguist, a philosopher, a sociologist and an anthropologist. 

We are convinced that AI is a transformative technology: not merely a technological advancement, but an innovation that has the potential to fundamentally reshape everyday life, including education. The goal of the workshop, therefore, is to prepare for this. 

Educators are not failing to prepare for the challenges posed by AI because they do not see the problem, but because it presents them with a challenge that requires skills they do not necessarily possess. The emergence of LLMs forces them to decide: whether to accept that the value of certain learning objectives will change, or to try to preserve the old system. Every choice also involves letting go of something, so the choice can lead to a sense of loss. For educators, the introduction of AI may also bring potential gains, but the losses seem much more tangible: the credibility of traditional exams, expert authority and familiar teaching routines. People generally react more strongly to these losses than to potential gains (Kahneman, Tversky, 1979). Therefore, the response to AI in higher education and education should not be expected at the individual level, but rather at the institutional level, through the creation of regulations, institutional frameworks, and new pedagogical practices. 

In line with this, the goal of our workshop is to present our research findings, build connections with relevant experts in the field, and exchange experiences. Our question is: what can instructors do about cognitive outsourcing - that is, the tendency to entrust certain tasks, in whole or in part, to an external tool? We aim to support instructors in deciding what to teach and how to assess students when this outsourcing occurs. We are seeking answers to how AI can be used as a constructive pedagogical method that fosters critical thinking and deeper learning. 

List of invited speakers (name, institution, country, field of expertise)  

  • Árpád Tamási, industry partner, founder of Progos Kft and GoSchool.ai, with thirtyfive years of experience in software development, AI transition expert (Stanford AI), currently a doctoral student at the ELTE Interdisciplinary Social Research PhD Program; his doctoral research examines AI-based cognitive outsourcing as a historical and social mechanism through the educational use of artificial intelligence. 

  • Blanka Støren-Vaczy, Oslo Metropolitan University, Norway, sociologist and social policy expert, currently researching the application of AI in higher education 

  • Omid Mirmotahari, Department of Informatics, University of Oslo, Norway; works at the intersection of AI, assessment and pedagogy in higher education, and serves as president of UiO's Pedagogic Academy. His innovations in higher education have been recognized with several national awards. 

  • Miklós Szabó, Head of Department, sociologist, cultural anthropologist, ELTE Faculty of Social Sciences, founder of GoSchool.ai, head of the AI in Higher Education research group, anthropology of technology 

  • Renáta Németh, Institute Director, co-leader of ELTE Research Center for Computational Social Science, applied mathematician, sociologist, ELTE Faculty of Social Sciences, and researcher of the “AI in Higher Education” research group for the past three years 

Planned Program and Implementation Plan (a 2 hour long program) 

  • Renáta Németh: Welcome, Introduction (10 min) 

  • Miklós Szabó, Renáta Németh: Usage patterns derived from a synthesis of courses in various academic disciplines. (15 min + 10 min discussion) • 

  • Blanka Støren-Vaczy: What do students actually do when they use the system? Learning patterns based on the chat logs. (15 min + 10 min discussion) •

  • Omid Mirmotahari: When artificial intelligence writes a student’s assignment, is it the student or the assignment that fails? (15 min + 10 min discussion) •

  • Árpád Tamási: The power of outsourcing based on chat logs (15 min + 10 min discussion)  

  • Open discussion: If AI takes over part of the knowledge transfer process, what will become of the teacher’s role? In this workshop, we’ll explore how education will transform when retrieving knowledge is no longer an obstacle, and how teachers can help channel the attention and energy freed up into genuine learning, discovery, and creativity. How can we design better tasks and courses? (50 min) 

Registration: https://elte.hu/form/innofair-2026-programok

 

10:00–12:00 Fókuszban a European Institute of Innovation and Technology (EIT)

A 90 perces interaktív workshop gyakorlati példákon, magyar tapasztalatokon és több EIT Knowledge and Innovation Community részvételén keresztül mutatja be, hogyan kapcsolódhatnak kutatók, hallgatók, startupok és egyetemi innovációs szereplők az EIT európai hálózatához. 

A résztvevők megismerhetik az egyes KIC-ek által kínált programokat, együttműködési és fejlődési lehetőségeket, valamint azt is, milyen értéket jelenthet a KIC-ekhez való kapcsolódás vagy tagság a gyakorlatban. 

Az interaktív szekció célja, hogy konkrét helyzeteken keresztül segítsen megtalálni, melyik EIT-belépési pont lehet releváns egy adott kutatási, innovációs vagy üzleti célhoz. 

A workshop végén a résztvevők aktuális EIT-lehetőségekhez, pályázatokhoz és további kapcsolódási pontokhoz is hozzáférést kapnak. 

Résztvevők:

  • Bódai Zsuzsanna (ELTE Rektori Kabinet) - EIT Culture & Creativity
  • Varga Tímea (Campden Bri) és Végh Alexandra (PPIS) - EIT Food
  • EIT Health (TBA)
  • Dervalics Ákos (Green Brother)  - InnoEnergy és EIT Urban Mobility 
  • Dr. Mádai Ferenc (Óbudai Egyetem) - EIT Raw Materials 
  • Környey Balázs (Mahart Szabadkikötő Zrt) - EIT Water 
  • Gál Krisztián (28Digital) - 28Digital 

Moderátor: Soltész Krisztina, EIT Community Officer (Magyarország) 

Regisztráció: https://elte.hu/form/innofair-2026-programok

 

10:00–13:00 Co-Designing VR Solutions for Brain Health and Wellbeing

Discover how Virtual Reality is transforming neurodiagnostics, neurorehabilitation, and workplace mental health. 

This interdisciplinary workshop aims to bring together researchers, clinicians, healthcare professionals, technology developers, industry experts, and digital health innovators to explore the potential of VR in real-world healthcare. 

Learn about the latest evidence and innovations. Experience VR solutions through hands-on demonstrations. Co-Design future applications and practical solutions. 

Share ideas and perspectives. Network with researchers, clinicians, and industry. Together, we will explore how VR can enable personalized rehabilitation, measurable outcomes, mental wellbeing, and innovative approaches to healthcare. Come experience the future of VR in healthcare — and help shape what comes next. 

Speakers

Prof. Nicola De Pisapia, Associate Professor
Department of Psychology and Cognitive Science, University of Trento, Italy

Dr. Iveta Fajnerová
Neuropsychologist and Researcher; Head of Research Center
National Institute of Mental Health, Prague, Czech Republic

Dr. Emil Rosenlund Høeg
Postdoctoral Researcher, Department of Architecture, Design and Media Technology
Aalborg University, Denmark

Prof. Cecilia Sík-Lányi
Professor, Department of Information Technology
University of Pannonia, Veszprém, Hungary

Dr. Patricia Szabó, Senior Lecturer
Department of Information Technology
University of Pannonia, Veszprém, Hungary

Bálint Vörös, Student
University of Pannonia, Veszprém, Hungary

Ádám Salamon, Student
University of Pannonia, Veszprém, Hungary

Dr. Pál Kaszai
Euronet Magyarország Informatika Zrt., Hungary

Miklós Tatár
Euronet Magyarország Informatika Zrt., Hungary

Zoltán Hajdú
Euronet Magyarország Informatika Zrt., Hungary

Soma Zsebi, PhD Student
Institute of Psychology, Faculty of Education and Psychology (PPK), Eötvös Loránd University (ELTE)
EMIND Research Lab & Euronet Magyarország Informatika Zrt., Hungary

Dr. Renata Cserjési, Associate Professor
Institute of Psychology, Faculty of Education and Psychology (PPK), Eötvös Loránd University (ELTE)
EMIND Research Lab, Hungary

Organiser: Renáta Cserjési, ELTE PPK 

Registration: https://elte.hu/form/innofair-2026-programok 

11:00–12:00 Bridging Innovation: From DZNE Brain Research to Succcessful Partnerships

DZNE, the German Center for Neurodegenerative Diseases is a premier, interdisciplinary research institute focusing on translating fundamental biomedical research into practical products, diagnostics, and therapies for diseases neurodegenerative diseases, such as Alzheimer’s and Parkinson’s. In this talk, you will learn different approaches that are taken at the DZNE to foster innovation and make scientific translation to society possible. 

Speaker: Nadia Villacampa, DZNE 

Registration: https://elte.hu/form/innofair-2026-programok 

12:00–15:00 A duális gépészmérnöki képzés: egyetemi–ipari együttműködések és vállalati innováció

A duális képzés hatása a vállalati innovációs képességek fejlesztésére 

A workshop célja annak bemutatása, hogy a duális gépészmérnöki képzés hogyan járulhat hozzá a vállalati innovációhoz, valamint hogyan válhatnak a hallgatók a vállalati fejlesztések aktív résztvevőivé. A program során az egyetemi tudás, a vállalati tapasztalat és a hallgatói kreativitás kapcsolódási lehetőségeit vizsgáljuk. 

1. Interaktív bevezető előadás (kb. 15 perc) A bevezető rész bemutatja az egyetemi innovációs lehetőségeket, a duális képzés szerepét és a hallgatók által megvalósítható fejlesztési ötleteket. Rövid interaktív feladat (wooclap) segítségével a résztvevők közösen azonosítanak olyan vállalati kihívásokat, amelyekre egy duális gépészmérnök hallgató mérnöki tudással és kreatív gondolkodással megoldást adhat. Kiemelt témák: gyártásfejlesztés, digitalizáció, fenntarthatóság és mérnöki innováció. 

2. Kerekasztal-beszélgetés (kb. 60 perc) A beszélgetés duális résztvevők bevonásával zajlik: vállalati szakemberek és korábbi duális hallgató osztja meg tapasztalatait. A résztvevők bemutatják, hogyan kapcsolódott össze a duális képzés során megszerzett tudás a vállalati problémák megoldásával, milyen innovációs projektekben vettek részt, és hogyan segítette a képzés a mérnöki szemlélet, a problémamegoldó gondolkodás és az együttműködési készségek fejlődését. 

3. Innovációs koncepcióalkotó műhely (kb. 40 perc) A résztvevők négy tematikus asztalnál dolgoznak együtt vállalati szakemberek vezetésével. Céljuk egy-egy innovációs ötlet vagy fejlesztési koncepció kidolgozása valós vállalati kihívások alapján. A közös munka során meghatározzák a problémát, az innovációs lehetőségeket, a szükséges erőforrásokat és a megvalósítás első lépéseit. 

4. Összefoglalás és Q&A (kb. 15 perc) A csoportok bemutatják eredményeiket, majd közös összegzés és kérdezz-felelek zárja a workshopot. 

A program keretében várhatóan 32 fő okleveles technikusi tanuló venne részt, akik duális partnereinknél töltik gyakorlati képzésüket. Számukra a program különösen hasznos lehet, mivel közvetlenül megismerhetik a vállalati innováció folyamatait és a korszerű mérnöki problémamegoldás gyakorlati példáit. A vállalati szakemberekkel folytatott beszélgetések és a közös innovációs műhelymunka során betekintést nyerhetnek a szakmai kihívásokba, fejleszthetik kreatív és problémamegoldó gondolkodásukat, valamint képet kaphatnak arról, milyen lehetőségeket kínál számukra a továbbtanulás és a mérnöki pálya. A program egyben erősíti a kapcsolatot a technikusi képzés, a duális vállalati gyakorlat és a felsőoktatási mérnökképzés között. 

Főszervező: Bak Árpád, ELTE IK 

Regisztráció: https://elte.hu/form/innofair-2026-programok 

13:00–17:00 Open innovation in action - Kutatásból érték – együttműködésből hatás Résztvevők: a Richter Gedeon NyRT, a Bay Zoltán Kutatóközpont, az OTP Bank Nyrt., az Ericcson Magyarország és a Robert Bosch Kft vezetői

Hogyan lesz egy kutatási eredményből valódi érték? Milyen szerepet játszanak ebben a vállalati, egyetemi és kutatóintézeti együttműködések? Hogyan működik a gyakorlatban egy innovációs ökoszisztéma, és mitől válik egy kutatás társadalmi vagy gazdasági szempontból is hasznosíthatóvá? 

A workshop az ELTE TTK és az ELTE IK együttműködésében valósul meg.

OPEN INNOVATION IN ACTION Kutatásból érték – együttműködésből hatás 

📅 2026. október 1., 13.00 órától 

📍 ELTE TTK, Északi Tömb – Richter terem 

A délután során különböző nézőpontokból mutatjuk be az open innovation és az innovációs ökoszisztémák működését. 

Szó lesz többek között 

  • a Richter Gedeon NyRT. innovációs ökoszisztémájáról, és arról, hogyan teremthet értéket egy vállalat, egyetemek és kutatóintézetek együttműködése;

  • az alkalmazott kutatás és a kutatási hatás kapcsolatáról a Bay Zoltán Kutatóközpont példáján; 

  • Az ELTE IK kerekasztal beszélgetése az OTP Bank Nyrt., a Robert Bosch Kft. az Ericsson Magyarország részvételével, mely azt mutatja be, hogyan lesz az egyetem–vállalat együttműködésből valódi win–win–win modell: érték a vállalatnak, az egyetemnek és a következő kutatói-fejlesztői generációnak társadalom egészének egyaránt.

A programban előadások és kerekasztal-beszélgetések segítségével olyan működő modelleket, tapasztalatokat és jó gyakorlatokat szeretnénk bemutatni, amelyek közelebb vihetik a kutatási eredményeket a gyakorlati hasznosuláshoz. A program végén az Ericsson-ELTESoft együttműködési keretmegállapodás ünnepélyes aláírása is sor kerül.

Várjuk mindazokat a kutatókat, oktatókat, doktoranduszokat és innováció iránt érdeklődő kollégákat, akik szeretnék jobban megérteni, hogyan építhetők eredményes kapcsolatok a kutatás, az ipar és az innovációs ökoszisztéma szereplői között. 

Főszervező: Kacskovics Judit, ELTE TTK KKIC

Részletes program

Regisztráció: https://elte.hu/form/innofair-2026-programok 

9:00 - 17:00 Innofair Expo - találkozások egésznap

Vállalatok és kutatócsoportok bemutatkozó standjai, ahol közvetlenül ismerkedhetnek meg a legújabb fejlesztésekkel és együttműködési lehetőségekkel. 

A kiállítókról bővebb információk ide kattintva érhetők el


Regisztráció: https://elte.hu/form/innofair-2026-programok 

Legyen a kiállítónk! – Ahol az egyetem és az ipar együtt építi a jövőt!

Az ELTE Innofair 2026 lehetőséget ad arra, hogy cége közvetlenül találkozzon hallgatókkal, kutatókkal és egyetemi kutatócsoportokkal egy helyen. Akár gyakornokokat és pályakezdőket keresnek, akár kutatás-fejlesztési együttműködésekben gondolkodnak, a rendezvény valódi szakmai kapcsolatépítési lehetőséget kínál az ELTE teljes egyetemi hálózatán belül.

Kiállítás – egésznapos kapcsolatépítés

Vállalatok és kutatócsoportok bemutatkozó standjai, ahol közvetlenül ismerkedhetnek meg a legújabb fejlesztésekkel és együttműködési lehetőségekkel. 

Kiállítóink listája folyamatosan bővül:

  • ABL&E-JASCO Magyarország Kft.
  • Biophys-Concepts Kft.
  • BrainVisionCenter
  • BYD
  • CIB Bank
  • Ericcson 
  • GoSchool-AI Kft.
  • Green Brother
  • GuardenAI Ltd.
  • INFUZE Technologies Kft.
  • Komor Hennel Attorneys
  • Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége 
  • MBH Bank
  • MSCI 
  • MVM Paksi Atomerőmű Zrt. 
  • PHYSI Solutions
  • Progos Kft.
  • QCR MTÜ
  • Richter Gedeon NyRt 
  • Servier Kutatóintézet Zrt. 
  • Synlab Hungary Kft. 
  • Szinapszis Piackutató és Tanácsadó Kft. 
  • Pécsi Egyetem Virológiai Nemzeti Laboratórium - mobil terepi laboratóriuma
  • ELTE Charm-EU
  • ELTE Etológia Tanszék: Alfa Generáció Labor és Etorobotika Kutatócsoport
  • ELTE Informatikai Kar
  • ELTE Innovációs Központ
  • ELTE Közösségépítő Iroda
  • ELTE TTK Központi Kutató és Ipari Kapcsolatok Centrum

Miért érdemes részt venni a rendezvényen?

Az ELTE Innofair 2026 nem csupán rendezvény — egy kapcsolatépítő és inspirációs platform, amely támogatja az egyetemi közösséget abban, hogy aktívan bekapcsolódjon az innovációs térbe. Az esemény hozzájárul ahhoz, hogy a vállalati szektor megismerje az egyetemi kutatási irányokat, szolgáltatásokat, a hallgatóknak és kutatóknak lehetőséget teremt, hogy megismerjék az ipari szereplőket, hogy értékes kapcsolatok és közös projektek indulhassanak el.

Beszámoló a 2025-ös rendezvényről

Ízelítő a 2022-es eseményből:

A rendezvény megszervezésében az ELTE Rektori Kabinet, az ELTE Innovációs Központ, a Központi Kutató és Ipari Kapcsolatok Centrum (KKIC), valamint az ELTE Természettudományi Kar vesz részt.

A rendezvény támogatója az ELTE Egyetemi Kiválósági Alapja.