2026. június 17-én hivatalosan is megalakult a HUNARMA (Hungarian Association of Research Managers and Administrators), amelynek célja a kutatásmenedzsment és kutatásadminisztráció területén dolgozó szakemberek összefogása, szakmai fejlődésük támogatása, valamint a magyar kutatási és innovációs ökoszisztéma erősítése. Az új szervezet vezetőségi tagja lett Bárányné Dr. Németh Julianna (ELTE TTK) és Tamás Veronika (ELTE TK).
Az alakuló ülést, mintegy 150 regisztrált résztvevővel, a Budapesti Corvinus Egyetem látta vendégül. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Bruno van Pottelsberghe, a BCE rektora, aki kiemelte a kutatásmenedzsment stratégiai jelentőségét a tudományos életben. Köszöntőt mondott Horváth Péter tudománypolitikai és innovációs államtitkár is, hangsúlyozva a kutatást támogató szakemberek nélkülözhetetlen szerepét. Az eseményre külön üdvözlő üzenetet küldött Pósfai Mihály, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke is, támogatásáról biztosítva az újonnan létrejött egyesületet.
Az alakuló közgyűlés elfogadta az egyesület alapszabályát, majd megválasztotta a tisztségviselőket. A HUNARMA elnökségi tagjává választották Bárányné Dr. Németh Juliannát, az ELTE TTK Biológiai Intézetének munkatársát, aki az ELTE Biokémiai Tanszékén működő, Európai Uniós támogatású IDP2Biomed Twinning projekt projektmenedzsereként tevékenykedik, és többéves tapasztalattal rendelkezik a nemzetközi kutatási együttműködések és a kutatásmenedzsment területén. Az egyesület működési és pénzügyi alelnöke pedig Tamás Veronika, az ELTE Társadalomtudományi Kutatóközpont igazgatási vezetője lett.

Forrás: HUNARMA