A Magyar Tudományos Akadémia 2019 novemberében 16. alkalommal rendezi meg a hazai tudományos élet kitüntetett eseményét, a „Magyar Tudomány Ünnepe 2019” országos és határon túli programsorozatot, amelyhez az Eötvös Loránd Tudományegyetem is számos rendezvénnyel csatlakozik.
Az idei rendezvénysorozat kitüntetett célja: felhívni a figyelmet arra, hogy támogató környezetben valamennyi tudományterület megteremti – egy nemzet jólétét szolgálva, nemzeti kincseit gyarapítva – azt az értéket, amely annak megfelelő helyén hasznosul, és ezek az értékek természetükből adódóan más módon mérhetőek. A programsorozat foglalkozik azzal a jelenséggel, hogy több tudományterületen paradigmaváltás megy végbe napjainkban, valamint hangsúlyozza a kutatási eredmények felelős interpretálását. Az idei mottó („Értékteremtő tudomány”) felhívja a figyelmet a kutatói pálya vonzerejére is, és a kutatómunkát mint hivatást hirdeti a felnövekvő generációk számára.
Kiemelt témakörök: fenntartható környezetgazdálkodás és az éghajlatváltozás kihívásai; az őshonos magyar nyelv és nyelvközösség az ezredforduló utáni világban; a népegészségtan legújabb eredményeinek megismertetése; új gyógyszerek előállítása: kutatás és innováció; precíziós növénytermesztés; mesterséges intelligencia és automatizálás az élettudományokban, képi analitika a sejtkutatásban; a körforgásos gazdaság kulcskérdései; csúcs kutatási infrastruktúrák (nagyberendezések) értékteremtése a legújabb technikákon keresztül
A 2019. évi Magyar Tudomány Ünnepe kapcsolódik továbbá az Eötvös Loránd halálának 100. évfordulója alkalmából meghirdetett Eötvös-emlékévhez; az MTÜ akadémiai programok keretében rendezik meg az Eötvös Loránd Emlékalbum bemutatóját, az Eötvös Loránd Jubileumi Emlékverseny döntőjét, valamint egy középiskolás diákoknak szóló rendezvényt.
A magyar tudomány ünnepéről az MTA 1997 óta emlékezik meg, hivatalosan azonban 2003 óta ünnepeljük minden év november 3-án, azon a napon, melyen 1825-ben Széchenyi István birtokainak egy évi jövedelmét felajánlotta a Magyar Tudós Társaság létrehozására, és ezzel lehetővé tette a Magyar Tudományos Akadémia megalapítását. Az ünnepen Magyarország számos városában és a határokon túl is, több héten át tartanak tudományos rendezvényeket.