Repülő Tigrisek
JÚN26
ELTE BTK (1088 Budapest, Rákóczi út 5. fszt. 31.)

Dr. Bartos Huba az ELTE Távol-keleti Intézet Kínai Tanszékének egyetemi docense tart előadást az amerikai önkéntesekről Kínában a Japán elleni háborúban (1941–1942), az Ismerkedés a mai Kínával előadássorozatban, 2012. június 26-án az ELTE BTK-n.

Az Amerikai Önkéntes Csoport (American Volunteer Group, AVG), népszerűbb nevén a „Repülő Tigrisek” egy három vadászrepülő századból álló katonai egység volt, amely lényegében zsoldosokként, jórészt amerikai eredetű finanszírozással segítette a Kuomintang-kormányt a japán támadók elleni harcokban, 1941 decemberétől 1942 közepéig, amikor betagozták az addigra a távol-keleti térségben már ugyancsak hadba lépő Amerikai Egyesült Államok reguláris légierejébe, kivonva a kínai irányítás alól. Az egységet máig legendák övezik, neve ma is igen jól cseng mind az amerikai, mind a tajvani légierő állományán belül. Ennek egyik nyilvánvaló oka, hogy a térségben harcoló szövetséges repülőalakulatok közül (harci statisztikáikat tekintve) messze ők voltak a legsikeresebbek, másik valószínű oka pedig önkéntes voltuk: akkor jelentkeztek frontszolgálatra, ráadásul egy másik ország védelmében, amikor saját hazájuk, az USA még nem volt harcoló fél. Dr. Bartos Huba, az ELTE Távol-keleti Intézet Kínai Tanszékének egyetemi docense előadásában ennek az egységnek a rövid, de eseménydús történetét mutatja be.


Az „Ismerkedés a mai Kínával” az ELTE Konfuciusz Intézet Modern Kína-kutatási Központja által szervezett, ingyenes előadás-sorozat.

Időpont: 2012. június 26. 18:00
Helyszín: ELTE BTK (1088 Budapest, Rákóczi út 5. fszt. 31.)

ELTE Konfuciusz Intézet